10 hónapja

Áll a bál, megtörte a csendet Schumacher pótapja, mindent kitálalt

A legendás menedzser kiborította a bilit. Nagyon fáj neki, ami történt. Most már tudja Willi Weber, hogy hibázott Schumacher 2013-as súlyos síbalesetekor.

Augusztus 25-én, szerdán lesz 30 éve, hogy bemutatkozott Michael Schumacher a Forma-1 Belga Nagydíján. Az évforduló apropójából jelenik meg a későbbi hétszeres világbajnok autóversenyzőről a nem kevésbé legendás menedzsere, Willi Weber Benzin a vérben című könyve. Ebben a „Mr. 20 Százalék” gúnynéven is emlegetett üzletember többek között arról ír, mennyire kiborítja, hogy a család teljesen elzárja őt a fiaként szeretett, nagybeteg Schumitól.

Schumacher és Weber (jobbra): két évtizeden át dolgoztak együtt
Fotó: AFP

„Úgy emlékszem rá, mintha a fiam lenne, aki nekem sohasem volt”

- mondta Weber a német RTL televízió adásában.

„Mindmáig egyetlen hívás, egyetlen levél sem jött. Ma már tudom, hogy az elsöprő fájdalom napján Corinna teljesen kitörölt az életéből”

- célzott az exmenedzser a 2013 végén síbalesetben súlyos koponyasérülést szenvedett Schumacher feleségére.

Corinna Schumacher (balra) korábban jóban volt Weberrel, de már látni sem akarja
Fotó: AFP

„Miért kezel a felesége a sok-sok évünk után úgy, mint egy kopott gumiabroncsot, ami már semmire sem jó? Miért nem látogathatom meg Michaelt? Miért büntetnek?”

- sorolta elkeseredve a kérdéseit.

Willi Weber azt gyanítja, talán azért haragudott meg rá Corinna Schumacher, mert pár nappal az utolsó találkozásuk után, a síbalesetet követően nem utazott rögtön a kórházba, ahol Schumi életéért küzdöttek az orvosok.

„Elkövettem egy hibát. Akkor nem ültem rögtön repülőre, hogy ott legyek a kórházban. Láttam a tömeget, és úgy gondoltam, nem kell még nekem is sorban állnom ott. Ebben hibáztam! Azonnal oda kellett volna sietnem. Azóta ezerszer megbántam, hogy nem így tettem. Pedig én is szenvedtem, mint egy kutya”

- emlékezett vissza Weber, aki Schumacher mind a hét vb-címe idején a pilóta legközelebbi munkatársa volt, mintegy húsz éven át dolgoztak együtt.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zimány Linda sem bírta ruhában ezt a hőséget

magyarnemzet.hu

Vidéken és a fővárosban is tarolt a Fidesz-KDNP az időközi választásokon

borsonline.hu

Sokkot kaptak az orvosok, még ők sem vették észre, mi rejtőzik a tini testében

mandiner.hu

Tavaly közel 30 millió könyv fogyott Magyarországon

metropol.hu

Beleszédülsz, ha megnézed a 66 éves Besenyei Péter műrepülő-bemutatóját – Videó!

vg.hu

Visszaszivárognak az államok a gazdaságba

magyarnemzet.hu

Hordágyon vitték el a hazai vizes vb hihetetlenül peches játékvezetőjét

ripost.hu

Tóth Andi levetkőzött, rajongói nem térnek magukhoz - itt a vadító képsorozat

ripost.hu

Egyre durvábbak a magyar leánybúcsúk

ripost.hu

Ekkor kell felszedni a kertbe ültetett krumplit, mutatjuk a jeleket

ripost.hu

Ennek a három csillagjegynek szerelmet hoz a Rák jegyébe lépő Vénusz júliusban

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Harminchat év után derült ki a titok, ezt rontotta el Mezey György Mexikóban

TÜZELŐÁLLÁS

"Hiába könyörögtem a rendőröknek" - borzalmas állapotokról meséltek a szemtanúk a BL-döntőn

TÜZELŐÁLLÁS

Közleményt adott ki Michael Schumacherről a családja: ez az igazság!

TÜZELŐÁLLÁS

Ez a káosz valóban megtörtént? Ilyen még nem volt a vizes vébén

TÜZELŐÁLLÁS

Szörnyű: bringások közé hajtott egy autós a kerékpár ob-n