TREZOR

Járj túl a betörők eszén! Így dugd el a pénzed otthon!

A bankokban egyre kevesebben bíznak, otthon viszont nem biztonságos pénzt tartani. Pláne a párna alatt. Kiugrott betörőt kérdeztünk arról, hogy hol keresik az idegenek az értékeinket.
  • Szerző: Ripost

Laci korábban betörésből élt, de elkapták, a börtönbüntetés letöltése után úgy döntött: nem éri meg, úgyhogy sikeres „pályelhagyó” lett. Velünk viszont megosztotta korábbi tapasztalatait, amit szeretettel továbbadunk. (Lacit természetesen nem Lacinak hívják.)

Először a matracok alatt nézünk körül

– mondja Laci. Ezért van tehát felforgatva az egész lakás, miután a betörők végigkutatták. Arra nyilván nincs idejük, és persze eszükbe sem jut, hogy visszategyenek valamit a helyére, amit egyszer megfogtak.


A szekrényekből egyszerűbb mindent kihányni, mint végigböngészni a stócokat

– tehát a vasalt ingek közé sem jó ötlet értékeket rejteni.

Az ékszerek ugyan jól mutatnak az öltözőasztalon, de ha valaki félti őket, inkább csak a bizsut tegyen oda. Hiszen ott még keresni sem kell, csak el kell venni.

Akkor hova?

Filmekből ismerős trükk lehet, ha a mélyhűtőbe vagy a wc-tartályba süllyesztjük a vagyont, ám ekkor egyrészt nagyon be kell papírpénzt csomagolni, másrészt ne felejtsük el: a betörők is néznek tévét. Igaz, hogy a legtöbbször nincs idejük minden lehetséges rejtekhelyet végignézni, ezért amelyik dugihely nem tűnik elsőre kézenfekvőnek, azt sokszor kihagyják.

Rejtsd többfelé!

Éppen a fentiek miatt érdemes minél többfelé rejteni az értékeidet: még ha be is üt a krach, nem biztos, hogy mindent megtalálnak.

Egy sima betörő nem fog egy széfnek nekiállni

– meséli Laci. Bár a beépített széfek ára elég borsos, mérlegelni kell, hogy nem éri-e meg mégis beszereltetni egyet.

El otthonról!


A legjobb megoldás még mindig a bank. Ha nem pénzről, hanem ékszerekről, kisebb dísztárgyakról van szó, akkor érdemes a széfet bérelni egy bankfiókban: havi pár ezer forintért cserébe nyugodtan utazhatunk és alhatunk, tudva, hogy a nagyi fülbevalóját a mi lányunk fogja örökölni, nem egy idegené.