Létrehozva: 2015.04.30.

Gazdára vár 700 rég elfelejtett nyereményautó

Több mint hétszázan vannak azok a feledékeny nyertesek, akik nem vették át a gépkocsi nyereménybetétkönyvükre kisorsolt autót. Legutóbb egy több mint öt milliós Fordot sorsoltak, aki viszont egy rendszerváltás elõtti nyereményért jelentkezik napjainkban, az autó akkori árára, mintegy 40-80 ezer forintra számíthat, típustól függõen.

Méretes parkolóházat kellene építenie az OTP Banknak, ha fizikai valójában akarná őrizgetni mindazokat a gépkocsikat, amelyeket 1961-től, az autó nyereménybetétkönyvek első sorsolásától a legutóbbi napokig nem vettek át jogos tulajdonosai.

Hétszáz, bizony, nem dalolt, nem ment

Jelenleg is több, mint hétszázan vannak kis hazánkban, akik nem tudnak arról, hogy a valaha 5-10 ezer forintért vásárolt, vagy szülinapra kapott gépkocsi nyeremény-betétkönyve révén egy autóra-, illetve annak árára tett szert, Fortunának köszönhetően.

Természetesen a nyereménybetétkönyveket árusító bank nem tárolja a gépkocsikat, hiszen mindaddig meg sem vásárolja, amíg a nyertes nem jelentkezik és nem közli, hogy a gépkocsira, vagy annak sorsoláskori vételárára tart igényt.

Trabant- és Wartburg-matuzsálemek

Az első gépkocsi  nyereménysorsolást 1961. augusztus 12-én tartotta a mai OTP Bank jogelődje, az Országos Takarékpénztár Nemzeti Vállalat. Sokáig csak 5 és 10 ezer forintos nyereménybetétkönyveket lehetett vásárolni, s ezekre kamat helyett egy esélyt lehetett kapni a negyedévenként - ma már havonta -, megrendezett gépkocsi nyereménysorsoláson. Természetesen a 10 ezer forintos betétkönyvek kétszeres esélyt biztosítottak a felkínált Trabant és Wartburg gépkocsik elnyerésére.

Azóta, követve a pénzromlást, nőttek a tétek és nőttek a „nevezési díjak” is. Ma már a régi címletek mellé kínál a bank 20, illetve 50 ezer forintos betétkönyveket is, amelyek értéküknek megfelelő eséllyel indulnak a nyereményautóért. Legutóbb, áprilisban egy Ford Mondeo Titanium 1,5 EcoBoost típusú gépkocsit sorsoltak, valamivel több, mint öt millió forint értékben.

A nyereménybetétkönyvek ma is kapósak, a jelenlegi betétállomány közelíti a 20 milliárd forintot.

Elévülhetetlen nyeremények

Az első sorsolás óta majd’ százezer gépkocsi talált ilyen módon gazdára, illetve 700-al kevesebb, mert ennyien nem jelentkeztek a jogos tulajdonukért. A feledékeny nyertesek szerencséje, hogy – szemben például a lottó-nyereményekkel, vagy a bevont bankjegyekkel -, a gépkocsi nyeremények nem évülnek el, így aki netán most jelentkezik a hatvanas-hetvenes években kisorsolt Trabantjáért, a kicsi kocsi akkori vételárára, uszkve 46 ezer forintra tarthat igényt.

Ma ez már nem tűnik soknak, de akik idejében átvették ezeket a gépkocsikat, nem pusztán az akkor még 2-3 évi jövedelemnek megfelelő értéknek örülhettek, hanem annak még inkább, hogy akkoriban egy Trabantra, vagy Wartburgra 8-10 évet kellett várni annak, aki az egyetlen gépkocsi kereskedőtől, a Merkurtól vásárolt.

Érdemes tehát átkutatni odahaza a régi iratokat rejtő szekrényeket, fiókokat, mert ha előkerül egy régi nyereménybetétkönyv, nincs más dolgunk, mint megkeresni az interneten a fortunaweb.hu-t és beírni a könyv sorszámát. Így rögvest fény derülhet rá, hogy van-e nyeremény-gépkocsink.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-