TREZOR

Átvágnak a betétdíjas üvegekkel!

Ki csinál végre rendet az üvegvisszaváltás szemétdombján? Ki kényszeríti a gonosz boltosokat, hogy visszavegyék azt az üveget, aminek az árát korábban kifizettették velünk? Aki lép, megnyerheti a következő választásokat!
  • Szerző: Ripost

Ügyeskednek, sőt szemétkednek a kereskedők, ha vissza akarjuk vinni az üveget. Pedig nincs joguk hozzá. Csak, hogy senki nem ellenőrzi őket, azt csinálnak amit akarnak.

Ennek a pénzszerzési praktikának több évtizedes hagyománya van. Igaz, hogy a sörösüvegért (vissza)kapható összeg messze nem követte az inflációt - a hetvenes években két forintot ért, ma huszonötöt -, de a lényeg nem ez, hanem, hogy a szűkös napokon hozzájuthassunk a korábban palackokba fektetett pénzünkhöz.

 

Hagyományos törvényszegés

Szintén történelmi hagyománya van az üvegvisszaváltás anomáliái ellen felszólaló vevő-panaszoknak. Sajnos 2015-ben is megállapíthatjuk: a boltosok többsége a betétdíjakkal kapcsolatban minden érvényes előírást megszeg.

Azt ugyanis, hogy a kereskedő köteles minden esetben az üvegért felszámított összeget a visszaváltáskor készpénzben visszafizetni, egy 2005-ös kormányrendelet mondja ki.

Áruházi kiskapu

Az üzlet nem kötheti ki, hogy csak a nála vásárolt terméket váltja vissza, és azt sem, hogy az üvegen legyen címke. Miként a fogyasztót sem kötelezheti arra, hogy a visszajáró betétdíjat vásárolja le. Ennek megkerülésére az áruházak remek módszert találtak ki. A vevő az üvegvisszaváltáskor egy bónt kap, amelynek összegét a pénztárnál beszámítják. Valóban nem mindenhol kötelező levásárolni az üvegpénzt, de akkor az ügyfélszolgálatnál kell újra sort állni, hogy megkaphassuk a jussunkat. Arra is van példa, hogy a vásárláskor még 40 forintba kerülő üvegért a visszaváltáskor már csak 10 forintot adnak.

 

A konkurencia boldog

Az üvegvisszaváltó automaták megjelenésével azt a szabályellenes szűrőt is gépesítették, hogy csak az ott vásárolt üvegekért fizetnek. Amíg korábban a boltos csak arra szorítkozott, hogy „Balatoni világost nem árulunk”, az automatákat megtanították az üvegen lévő vonalkód leolvasására, így már valóban csak a Tescóból származó üvegért számíthatunk az ellenértékre, ha ott próbálkozunk a visszaváltással.

Az egyik vonalkód jó, a másik nem

A boltosok egy dologgal nem számolnak: ha a vevő nyakán marad egy rekesznyi üveg, akkor hajlandó tovább állni és a bevásárlást is a konkurenciánál ejti meg.