Létrehozva: 2016.01.19.

A jó főnök fél milliárd forintnyi eurót hagyott dolgozóira

Imádott vezetõ az olyan, aki halála után is gondoskodik az alkalmazottairól. Így tett egy olasz gyár tulajdonosa is, aki 1,5 millió eurót osztott ki munkásaink a végrendelete alapján karácsonyra.

Nagyon meglepődhettek az Enoplastic gyár munkatársai, miután júniusban elhunyt főnökük milliós karácsonyi bónuszt ajándékozott nekik.

A borosüveghez dugókat és címkéket készítő Piero Macchi, az Enoplastic alapítója, 85 éves korában hunyt el. Halála előtt nem sokkal változtatta meg végrendeletét úgy, hogy vagyonából az olasz Alpokban fekvő Bodio Lomnagó-i gyár 250 munkatársa is részesüljön.

A karácsonyi ajándékot a megboldogult felesége intézte el. A csekkel együtt köszönőlapot is kapott mindenki.

A gyár nemrég felvett munkatársai fejenként kétezer (630 ezer forint), míg a régi dolgozók fejenként tízezer ( 3,1 millió forint) eurót kaptak.

Azoknak a családoknak, akikről Piero Macchi tudta, hogy szegényebbek, még több pénzt juttatott.

Az 1957-ben alapított vállalat évente 2,5 milliárd terméket készít, és ezeket a világ 80 országában értékesíti. A cég humánpolitikája mindig is a családias légkör kialakítására törekedett a munkások és a vezetőség körében. Ez a példa szerint sikerült is. Cégtulajok, a lecke feladva, ezt tessék lekörözni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-