wladár sándor

33 találat
SPORT

Wladár Sándor is átélte a lelki és testi bántalmazásokat

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke szerint Széchy Tamás alatt volt verbális és testi bántalmazás, amelyet ő is átélt, de mióta elnök, ilyen már nem történhet.

SPORT

„Döbbenetes, letaglózó” – Szilágyi Liliána vallomásáról beszélt az úszók elnöke

Wladár Sándor hivatalos közleményre készül az ügyben.

TÜZELŐÁLLÁS

Kiszivárgott a levél, így mondott le Turi György

Az elmúlt hetekben Turi György több korábbi tanítványa, köztük a négyszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok Cseh László, úgy nyilatkozott a magyar sajtóban, hogy a tréner „lelki terrort” alkalmazott az edzések során és fizikailag is bántalmaz

TÜZELŐÁLLÁS

Kőkemény bűnügy, Hosszú Katinka megkárosítója körül szorul a hurok

Ki adhatta el milliókért Hosszú Katinka edzéstervét? Shane Tusupot név szerint említette az úszószövetség elnöke, mikor az ügyről kérdezték.

KIAJOBB

„Egerszegi óta nem volt ilyen zsenink” – fiatal magyar úszóról áradozik a kapitány

Teljesen készületlenül is parádézik a közelgő budapesti Négy Nemzet úszóverseny előtt.

SPORT

Döntöttek a budapesti Eb-ről, ekkor rendezik meg a viadalt

Ebben az évben nem lehet Európa-bajnokságot szervezni.

SPORT

Szigorú feltételek, újra edzenek a legjobb magyar úszók

Több mint 40 nap után tegnap újból megkezdődtek a vízi edzések a magyar válogatott keret úszóinak, akik aláírtak egy nyilatkozatot. A koronavírus-járvány miatt szigorú feltételekhez adták a nevüket, és minden tréning előtt orvosi vizsgálaton esnek át.

SPORT

Feltételt szabtak az úszóknak, ekkor folytatják az edzéseket

A felnőtt és az ifjúsági válogatott fogja elkezdeni az edzéseket.

OLDALVONAL

Az elnök szerint nem lesz idén Európa-bajnokság Budapesten

Az úszók augusztusban érkezhetnének hazánkba, ám egyelőre semmi sem biztos.

SPORT

Új szabályok, mobiltelefonon követhetik a magyar válogatott tagjait

Az úszók márciusi országos bajnoksága mellett a májusi, budapesti Európa-bajnokságot is elhalasztották a koronavírus-járvány miatt. Az elsősorban az olimpiára készülő sportolók komoly házirend aláírása után edzhetnek újra a medencében.

KIAJOBB

Cseh Laci elkeseredett bejelentést tett a jövőjéről

Már az olimpiai szereplésében sem biztos a világklasszis magyar úszó. Márciusban minden eldől?

SPORT

Elegük van, nem kérnek a magyar edzők Tusupból

Az elnök elárulta, mikor akar legközelebb beszélni Hosszú Katinka exével.

TÜZELŐÁLLÁS

Kenderesi teljesen összeroppant, ez vár az úszóra

Fizikailag rendben van a megvádolt úszó, lelkileg már egyáltalán nem. Itthon újabb tárgyalások várhatnak rá.

OLDALVONAL

Kenderesi szexuális zaklatási ügye: komoly tiltás várhat a magyar úszókra

A szövetség elnöke szerint lépni kell a hasonló ügyek elkerülése miatt.

TÜZELŐÁLLÁS

Elment a hangja, úgy szurkolt a magyar úszóelnök Milák Kristófnak

Világcsúcsával egy csapásra sztár lett Milák Kristóf, aki győzött 200m pillangón a kvangdzsui világbajnokságon. A szakma pedig a lábai előtt hever.

OLDALVONAL

Milliós kár, kirámolták Wladár Sándor házát

Komoly bosszúság érte a Magyar Úszó Szövetség elnökét.

TÜZELŐÁLLÁS

Reagált a szövetség az újabb úszóbotrányra

Az elnökség támogatta Wladár Sándor javaslatát, így a jövőben nem lehet megkerülni a MÚSZ-t. Ezentúl a versenyzők eredményessége lesz a döntő faktor.

TÜZELŐÁLLÁS

Úszóbotrány, bírálta az elnök Hosszú Katinkát

Szerdán átadták a Duna Aréna új edzőtermét, végre valamennyi magyar úszó a saját órarendje szerint készülhet.

BOZÓT

Megszólalt egy úszóedző a Wladár-botrányról

Szerinte azért nem "borul ki még jobban a bili", mert sokan félnek a Magyar Úszószövetségben. Hosszú Katinka is elítélte az elnök tegnap nyilvánosságra került megnyilvánulását.

A NAP KÉPE

Szexbotrány az úszásban, Hosszú Katinka is elmondta a véleményét

A háromszoros olimpiai bajnok úszónő elfogadhatatlannak tartja az elnök viselkedését.

OLDALVONAL

Verbális agresszió, felelnie kell az úszók elnökének

A szakértő szerint nem maradhat következmények nélkül Wladár Sándor kijelentése.

TÜZELŐÁLLÁS

Vérlázító felvétel, szexista botrány a magyar úszósportban

Újabb kínos ügy a sikersportágban, ezt nem vártuk volna a legendától.

TÜZELŐÁLLÁS

Durva kritika, Tusupnak mennie kell Magyarországról

Az úszók elnöke nem rejtette el véleményét. Szerinte nincs ember, akivel az amerikai férfi itthon még sikeres lehet.

OLDALVONAL

Újabb harc, Hosszú Katinka megfutamodott a nagy találkozó elől

Az úszónő az utolsó pillanatban lépett vissza. Mégsem kér a szövetség segítségéből?

OLDALVONAL

Új fejlemény Hosszú Katinka ügyében, megszólalt az elnök

A MÚSZ továbbra is Shane Tusupot tekinti az Iron Lady edzőjének.

TÜZELŐÁLLÁS

Edzőváltás előtt Katinka? Megszólalt Hosszú bajai mentora

Pass Ferenc amondó, talpra fog állni egykori tanítványa. Az úszó szövetség elnöke minden segítséget megadna az Iron Ladynek.

TÜZELŐÁLLÁS

Palotaforradalom az úszóknál, óriási bajban a világhírű magyar edző

Összefogtak ellene a szülők. Szomorú és felháborodott az idős szaktekintély, aki Shane Tusup egyik legfőbb kritikusa.

OLDALVONAL

Mindenkit meglepett az új úszóelnök, így beszélt Hosszú Katinkáról

A vasárnap megválasztott Wladár Sándor döntésre jutott a terveivel kapcsolatban.