világbajnoki-selejtező

45 találat
OLDALVONAL

Szalai Ádám elárulta, ez kevés az Európa-bajnoksághoz

A csatár másfél év után szerzett újra gólt, mégsem volt elégedett.

TÜZELŐÁLLÁS

Dráma a Puskásban, őrült meccsel nyitott a magyar válogatott

Marco Rossi együttese többször is vezetett, a győzelem azonban elmaradt a lengyelek ellen.

OLDALVONAL

Ostoba szabály miatt nem játszhat a válogatottban a Barca sztárja

Történelmi lehetőség előtt áll a magyar férfi kosárlabda-válogatott a világbajnoki selejtezők záró szakaszában. Legnagyobb sztárja, Hanga Ádám azonban hiába szeretne, nem játszhat a sorsdöntő, olaszok elleni találkozón sem.

TÜZELŐÁLLÁS

Botrány, piáztak és lógtak a válogatott focisták

Szégyenteljes dolgok derültek ki a világbajnoki selejtezőt követően. Alighanem lesz folytatása az ügynek.

TÜZELŐÁLLÁS

Kirúgják Storckot? Szavazz a kapitány sorsáról

A közönség Bernd Storck ellen tüntetett a keddi, Feröer-szigetek elleni budapesti világbajnoki selejtezőn.

OLDALVONAL

Igazi világválogatott lesz a Storck-csapat ellenfele

Kevés hazai születésű játékosa van vb-selejtezős ellenfelünknek.

OLDALVONAL

Lemaradhat a vébéről az angol sztárfocista

A középső ujjával jelezte elégedetlenségét az angol válogatott sztárja. Dele Alli beintett a szlovákok elleni világbajnoki selejtezőn. Vajon kinek üzent a futballista?

A NAP VIDEÓJA

Atyaég, mit tett megint Kassai Viktor?

A magyar bíró újra nagyot hibázott, nem fújt be egy nyilvánvaló tizenegyest. Ezzel a horvátok haragját is kivívta maga ellen.

TÜZELŐÁLLÁS

Ez már sok, Ronaldo csapattársa gúnyt űzött a magyarokból

A portugál focisták zokon vették Dzsudzsákék agresszív játékát. Fonte már úgy állította be a meccset, mintha vadásztak volna rájuk a pályán.

A NAP KÉPE

Olimpiai bajnokunk ijesztett rá Ronaldóra a budapesti éjszakában

A portugál sztárfocista most nem mosolygott, helyette eléggé rémült képet vágott. Már azt is tudjuk, miért történt mindez.

TÜZELŐÁLLÁS

Nagy a baj, Dzsudzsák Balázst is elveszítette a magyar válogatott

A csapatkapitány kisárgázta magát a következő meccsről, nem játszhat Svájcban. A portugálok Cristiano Ronaldo gólpasszával nyertek Budapesten.

TÜZELŐÁLLÁS

Kész rablás, durván átverhetik a magyar fociszurkolókat

Egészen elképesztő pénzt is elkérhetnek a jegyüzérek a használhatatlan belépőkért. Az MLSZ figyelmeztette a drukkereket a portugál meccs előtt.

TÜZELŐÁLLÁS

Sorsdöntő meccs, Storck állásával játszanak ma este Dzsudzsákék

Ha nem sikerül megverni Lettországot, akkor komoly bajba kerülhet a német kapitány.

OLDALVONAL

Minden lehetséges: létezik egy magyar, aki örült Andorra győzelmének

A férfinak nyomós oka van rá, hogy ne szomorkodjon a magyarok veresége miatt.

KIAJOBB

Aggódjunk? Futballgyilkos műfű vár a magyar válogatottra

Finoman szólva sem fekszik a műfű a magyar válogatottnak, amely az utóbbi három évben kétszer is szenvedett ezen a talajon.

OLDALVONAL

Micsoda lenyúlás, horroráron nézheted a magyar válogatottat

Nem lesz olcsó, ennyiért nézhetjük majd a Storck-csapatot a világbajnoki selejtezőn.

TÜZELŐÁLLÁS

Tízmilliókba kerül a válogatott portugál túrája

Magas költségekkel jár a magyar labdarúgó-válogatott fellépése. Ezúttal Portugáliába utazik Bernd Storck együttese, amely két héten át készül a lisszaboni találkozóra.

TÜZELŐÁLLÁS

Sorsdöntő csata, Storck Ronaldótól sem fél

A magyar labdarúgó-válogatott március 25-én Portugáliában szerepel világbajnoki selejtezőn.

A NAP KÉPE

Tudod, milyen sportos év vár ránk? Teszteld magad!

Ha azt hitted, hogy páratlan évben semmi nem történik a sport világában, akkor nagyot tévedsz. Teszteld tudásodat 2017 sporteseményeiről!

OLDALVONAL

Tanárok és recepciósok leckéztetnék Storck fiaiat

Kötelező nyernie a magyar válogatottnak Andorra ellen a vasárnapi világbajnoki-selejtezőn. A döntetlen is kudarcnak számítana.

KIAJOBB

Storck örülhet, partiztak és fociztak a játékosai

Eredményes hétvégét zártak a magyar labdarúgó-válogatott játékosai. Bernd Storck szövetségi kapitány végre elégedett lehet.

KIAJOBB

Óriási meglepetések, kiket hívott meg a keretbe Bernd Storck?

Andorra ellen fog világbajnoki-selejtezőt játszani a magyar labdarúgó-válogatott. Nem csak a miniállam ellen lépnek pályára, hanem Svédország is érkezik.

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, bundáztak a vb-selejtezőn?

Gyanús időszakban estek a gólok, könnyen lehet, hogy előre megbeszélték az eredményt.

TÜZELŐÁLLÁS

Storck viccel!? A franc se akar izgulni a kicsik ellen

Megszerezte első győzelmét a magyar labdarúgó-válogatott a világbajnoki selejtezőkön. Azonban a lettek elleni 2-0-s siker egyáltalán nem volt sima...

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar focikamu, hülyére vettek minket a portugálok!

Feröeren mások is szenvedni fognak - mondták focistáink az ottani döntetlent követően. Megnéztük, mire mentek a portugálok...

TÜZELŐÁLLÁS

Bernd Storck állása a tét Lettországban?

Mekkora felzúdulást okozna, ha a magyar válogatott a svájciak elleni vereség után Lettországban is kikapna?

TÜZELŐÁLLÁS

Csalódás! Bravúrok helyett ezt kaptuk a Storck-csapattól

A magyar válogatott súlyos egyéni hibáknak köszönhetően 3-2-re kikapott Svájctól, és nagyon nehéz helyzetbe került a csoportjában.

TÜZELŐÁLLÁS

Szalai Ádám nem kertelt, nincs több esély!

Fájó vereséggel zárta a svájciak elleni világbajnoki-selejtezőjét a magyar válogatott. Szalai Ádám őszinte véleményt formált.