szenes iván

7 találat
SHOWBIZ

Búcsúztasd az óévet Szenes Iván slágereivel a Duna World műsorán!

Többek között a Próbálj meg lazítani, a Kislány a zongoránál és a Kicsit szomorkás a hangulatom máma című dalok szólalnak meg csütörtök este a Duna World szilveszteri műsorában.

HŰHA

Igazi hős: Törött bordával és karral állt színpadra a magyar énekesnő

Az énekesnő egy hónappal ezelőtt szenvedett súlyos balesetet, melynek következményeiből még mára sem tudott felépülni.

FÜLES

Nagypapája nyomdokaiba lép Aradszky László unokája!

Hihetetlenül tehetséges a kisfiú! Az özvegy elmondta lapunknak: komoly tervei vannak a zenével Marcinak! A gyerkőc örökölte nagypapája tehetségét!

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hittünk a szemünknek: Sosem látott fotó a fiatal Kovács Katiról

Te kitalálod, kivel mosolyog a kamerába a nyolcvanas években készült portrén?

HŰHA

Sosem látott fotó került elő Szenes Ivánról és a lányáról!

Apa és lánya még boldogan mosolyogtak a kamerába, hiszen nagyon erősen kötődtek egymáshoz.

HŰHA

Botrány! Szenes Andrea el akarta "lopni" a Kincsem mozit

Bár a hatályos törvények szerint a letöltés nem, csak a feltöltés számít bűncselekménynek, erkölcsi értelemben nincs mit szépíteni a dolgon. A legendás zeneszerző lánya ingyen szeretné megnézni a csodakancáról szóló magyar mozit.

HŰHA

Bizarr video Medveczky Ilonáról. Ilyen smink nélkül!

Miközben rendszeres nyilatkozik, alig tudni valamit Medveczky Ilonáról. Milyen smink nélkül? Milyen a háza amikor nincs felcicomázva? Hűha! HOMEVIDEÓ!