munkanélküliség

37 találat
INSIDER

"Nagyon okos gyerek" - Autista unokája kedvéért nem adja fel Orsolya, új életet kezdenek

Elárverezték az otthonukat, a férje halálos beteg.

KÜLFÖLD

Nem akarnak dolgozni a migránsok

Gyengül a gazdasági lendület, és nő a munkanélküliség.

FÜLES

Bezerédi Zoltán elgázolt áldozata: még a munkahelyemről is kirúgtak

A baleset miatt elveszítette a munkáját Balogh Alex, az a férfi, akit elgázolt a Kossuth-díjas színművész, Bezerédi Zoltán.

LELKIZŐ

Huszonhat helyre adta be az önéletrajzát a magyar énekes, de még kőművesnek se vették fel

Minden próbálkozása sikertelen volt, így most a ház felújításra szánt tartalékából, valamint párja fizetéséből élnek.

INSIDER

Szijjártó: arra van szükség, hogy a munkanélkülivé vált európaiaknak újra legyen munkájuk

Ismét összeültek az európai uniós tagországok külügyminiszterei.

POLITIK

Szijjártó Péter: Minden veszélybe került munkahelyet meg kell védeni

A külgazdasági és külügyminiszter Miskolcon beszélt a munkanélküliség elleni küzdelemről.

POLITIK

A szegénységben élők száma közel 1 millióval csökkent

Magyarországon tíz év alatt következett be a szegények számának jelentős csökkenése az ÁSZ szerint.

POLITIK

Bakondi György: Fokozhatja a járványveszélyt és a munkanélküliséget a migráció

A magyar alkotmányt érő uniós támadások és a fokozódó migrációs nyomás amiatt is szükséges, hogy minél többen küldjék vissza a kormánynak a nemzeti konzultációs kérdőíveket.

POLITIK

Bajban a magyar munkavállalók? Először a külföldieket rúgják ki a német cégek

Németországban is sok ember vesztette el az állását az elmúlt pár hónapban a koronavírus-járvány következtében. Az aktuális számok azt mutatják, hogy a bevándorlók jártak a legrosszabbul.

KÜLFÖLD

Koronavírus: már 40 millióan vesztették el a munkájukat Amerikában!

Szakértők szerint egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy 50-60 milliónál fog tetézni a munkanélküliek száma a válság csúcsán.

SZTÁRDZSÚSZ

Nincs jól Jolly: álmatlansággal küzd a mulatós sztár

Jolly szervezetét nagyon megviseli, hogy nincs munkája, a pörgős életmódhoz szokott sztár aludni sem tud.

KÜLFÖLD

Koronavírus: Az USA küzd – több mint hárommillióan kerültek az utcára

6,6 millió főlé emelkedett a munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban.

MELÓ

Egymillió munkahely szűnt meg Európában az elmúlt két hétben!

Simán elképzelhető, hogy ez a szám a négyszeresére dagad a következő időszakban.

POLITIK

KSH: Megint nőtt a foglalkoztatottság, csökkent a munkanélküliség

A tavaly október-decemberi 3 hónapos időszakban, azaz a negyedik negyedévben, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 520 ezer volt, 38 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

KÜLFÖLD

Ezt okozta a svéd társadalomban a tömeges migráció

Svédország is küzd a munkaerő hiánnyal, ennek ellenére a skandináv országban van az egyik legtöbb munkanélküli. A 2015-ös migrációs válság komoly szerepet játszik ebben a lehangoló statisztikában.

SZTÁRDZSÚSZ

Újabb csapás: Megrázó vallomást tett Klapka György fia

Dennis nincs könnyű helyzetben.

KÜLFÖLD

A fiatal francia munkanélküliek 40 százaléka migráns

A le Figaro nevű tekintélyes francia napilap számolt be arról a legfrissebb statisztikáról, amely szerint a Franciaországban élő munkanélküli fiatalok majd' fele migráns.

RIPOSTER

Íme a nagy trükk, így fékezte meg a bűnözést a magyar falu

Kömlő nemrég még a három, bűnözéssel "legfertőzöttebb" hevesi falu között volt, ma viszont virágzik: nincs munkanélküliség, a bűnözés megszűnt, tiszták a házak, utak, járdák. De mi lehet a roma többségű falu sikerének titka?

KÜLFÖLD

Soha nem élt még ilyen sok bevándorló Németországban

2016-ban lépte át először a 10 százalékot a Németországban élő külföldiek aránya. 2017-ben ugyanez az adat már 11 százalék volt. Közben a bevándorlók integrálása a német munkaerőpiacra nehezebben megy, mint azt bárki gondolta volna korábban.

KÜLFÖLD

Vészcsengő: az ENSZ szerint óriási migrációs hullám indul Európa felé

Egy friss ENSZ-jelentés szerint 2018-ban még tovább nőhet az Afrikából Európába érkező illegális migránsok száma. Ennek legfőbb oka a súlyos munkanélküliség és az alacsony bérek.

KÜLFÖLD

Besült a német csodafegyver, hatalmasak a veszteségek

96 százalék a munkanélküli migránsok aránya Németország egyes részein. Ezt a gondot évtizedekig fogják cipelni. Úgy tűnik, nem sikerül a munkaerőhiányt betelepítéssel megoldani.

INSIDER

75 százalékos lehet a 20-64 év közöttiek foglalkoztatása

Belátható időn belül 75 százalékos lehet a 20-64 év közöttiek foglalkoztatása Magyarországon, amivel eléri az EU által 2020-ra kitűzött célt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.

KÜLFÖLD

Eldurvul a Brexit, százezrek válhatnak munkanélkülivé

Sötét korszak köszönt be Európában, ha Brüsszelnek és Theresa Mayéknek nem sikerül megegyezniük a brit EU-s kilépés részleteiről.

KÜLFÖLD

Fél Afrika Európába tart az ENSZ szerint

A hivatalos statisztikák szerint több mint 70 millió fiatalnak nincs munkája világszerte. Az arab térségekben kiemelkedően rossz a helyzet. Szakértők azt állítják, hogy ez a migráció egyik legfőbb oka.

KÜLFÖLD

Macron reformja kiverte a biztosítékot a franciáknál

Hatalmas tömegek vonultak utcára azért tavaly ősszel, hogy tiltakozzanak az akkori francia elnök, Francois Hollande munkajogi reformja ellen. Emmanuel Macron, az új francia elnök hasonló terveket dédelget, az emberek emiatt ismét utcára vonultak.

KÜLFÖLD

A Németországban élő törökök 48 százaléka munkanélküli!

Utólag már világosan látszik, hogy a politikusok sok mindenre nem számítottak...

KÜLFÖLD

5 év múlva is munkanélküli lesz a bevándorlók háromnegyede!

Csak a migráció elején jöttek orvosok és mérnökök. Az iskolázatlan tömegeket viszont továbbra is alig lehet németül megtanítani - mondta a kancellária miniszter.

KÜLFÖLD

Elképesztő mértékben nő a munkanélküli migránsok száma a szomszédban

A migránshullám továbbra is komoly fejtörést okoz az osztrákok számára. Egy friss statisztika szerint jelenleg 29 ezer munkanélküli bevándorló él az országban.