kizárás

50 találat
TÜZELŐÁLLÁS

Óriási szégyen érte Marco Rossi alapemberét, megalázó helyzetbe hozta a csapata

Nem akármilyen amatőr hibát vétett a klub.

SHOWBIZ

Kizárták a Power of Love játékosát! Nem hiszed el, ki költözött be helyette a villába

Lökdösődés után kizárás! Új játékos költözött a villába.

KIAJOBB

Sokkoló hírt kapott Dárdai, menekülnének a játékosai

Óriási mélyütés fenyegeti Dárdai Pált és imádott klubját.

INSIDER

Kizárták az MSZP-ből Bangóné Borbély Ildikót

Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettségével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szocialista Párt közösségét, ezért a árt kizárta soraiból.

SZTÁR

Most érkezett: Kizárták A Dal 2021 egyik indulóját

Még el sem indult A Dal 2021, de már meg is van az első, és remélhetőleg egyetlen kizárás. Az előadó ugyanis megsértette a pályázati feltételeket...

TÜZELŐÁLLÁS

Tízmilliókat bukott Babos Timi a US Openen történtek miatt

Nem csak a pénz a lényeg, de... Teniszezőnőnk a legnagyobb vesztese, hogy ellentmondásos döntéssel kizárták a párostársát.

POLITIK

A kispesti „százmilliós” úgy ment, hogy maradt

Száz nap következmények nélkül – emlékeztet szerdai számában a Magyar Nemzet azzal kapcsolatban, hogy Lackner Csabát kizárták a kispesti MSZP-ből, de önkormányzati képviselő maradt.

HARCÉL

Kizárhatják a kispesti botrány főhősét az MSZP-ből

Az MSZP elnöke kezdeményezte a korrupciógyanúba keveredett Lackner Csaba kispesti képviselő pártból való kizárását.

SPORT

Áll a bál, kizárhatják a Liverpoolt

Jókorát hibázott az angol sztárklub, a Bajnokok Ligája-címvédő Liverpool.

KIAJOBB

Durva UEFA-büntetés, átkozódhatnak a magyar Milan- és Roma-szurkolók

Bűnhődik az AC Milan. A rómaiak helyett ez az olasz csapat jöhet Debrecenbe.

KIAJOBB

Elvették Hosszú Katinka csúcsát, és kizárták a versenyből

13 éve nem történt vele hasonló. Kiderült, mi volt az oka a hibának. Így is magyar nyerte az aranyat, többi úszónk parádézott Rómában.

HARCÉL

Bicskanyitogató huligánok a Jobbikban

Mint arról az Origo.hu beszámolt, birtokukba került a Jobbik 2012. november 7.-i ülésének hanganyaga. Az eddig közölt részletek után most Szilágyi György és Egyed Zsolt "gondolatait" tolmácsolta a hírportál.

KÜLFÖLD

Hazudozik a Fideszről Manfred Weber

Lehet, hogy színt vallott, de az sem kizárt, hogy újra csak köpönyeget forgat Manfred Weber. Egy pénteki német lapinterjúban szinte valamennyi jobboldali, konzervatív pártnak nekiment, ugyanakkor összefogást ígért a balliberális pártokkal.

KÜLFÖLD

Tavares hisztizik, mert nem zárták ki a Fideszt

Ahogy az várható volt, a brüsszeli önjelölt megmondó emberek ezúttal is szélesre tárják gyűlölködéssel teli szájukat és fröcsögve bírálják az Európai Néppárt szerdai döntését, azt, hogy nem zárták ki a frakcióból a Fideszt.

HARCÉL

Öngyilkosságtól mentette meg a Fidesz a Néppártot

Szakértők szerint győzelmet aratott a Fidesz az Európai Néppárt szerdai ülésén.

HARCÉL

Orbán Viktor: A Fidesz még marad a Néppártban

Az Európai Néppárt (EPP) politikai közgyűlésén a Fidesz ellen indított támadás eredménye, hogy a magyar konzervatív párt felfüggeszti működését a ma már csak elnevezésében kereszténydemokrata csoportosulásban.

HARCÉL

Orbán Viktor levelet írt a Fidesz ellen támadóknak

Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett azokhoz a néppárti vezetőkhöz, akik kezdeményezték a Fidesz kizárását az EPP-ből. Írásában a Fidesz elnöke bocsánatot kér "a támadó nyelvezetért", de fenntartja politikai álláspontját - értesült a Reuters.

KIAJOBB

Olyan történt Liu Shaolinnal, mint még soha

Hidegzuhany a szófiai vébén. Olimpiai bajnokunkat mindhárom távon kizárták a versenyből.

HARCÉL

Orbán Viktor: Ami most kell, az csigavér, higgadtság

A miniszterelnök azokra a sajtóhírekre reagált, melyek szerint a néppárti tagság helyett új európai, bevándorlást ellenző szövetséget kellene létrehoznia a Fidesznek.

HARCÉL

Mikropártok akarják kizáratni a Fideszt

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint "liberális kispártok koalíciója" próbálja meg kizáratni a Fideszt az Európai Néppártból.

HARCÉL

Deutsch Tamás: Manfred Webert "megmalmozzák"

Manfred Weber az Európai Néppárt frakcióvezetője szerint ahhoz, hogy a Fidesz tagsága ne szűnjön meg, három dolgot kellene teljesíteni. Deutsch ezekről beszélt az ATV-ben.

KÜLFÖLD

Nem tárgyaltak a Fidesz kizárásáról

Nem került napirendre a Fidesz kizárásának kérdése az Európai Néppárt (EPP) szerda délelőtti brüsszeli frakcióülésén.

HARCÉL

MSZP-s belháború, Mesterházy kizárására készülnek

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és Ujhelyi István, európai parlamenti képviselő állhat a már kétszer miniszterelnök-jelöltként megbukott Mesterházy Attila tervezett kizáratása mögött. A feszültség az európai parlamenti listáról szóló szavazás miatt alakult

KÜLFÖLD

Szó sem lehet a Fidesz kizárásáról

Hans-Peter Friedrich, a német szövetségi parlament alsóháza, a Bundestag bajor konzervatív alelnöke határozottan visszautasította pénteken Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök azon megjegyzését, hogy a Fideszt ki kellene zárni az Európai Néppártbó

SHOWBIZ

Nyilatkozott az MTVA, erre számíthat A Dalból kizárt Petruska

Az énekes A Dal 2016-ban egyszer már gyanúba keveredett, hétfőn pedig plagizálás miatt kizárták őt az idei szériából.

FÜLES

Óriási botrány, versenytársa dobta fel Petruskát A Dalban!

Hétfőn kiderült, hogy Petruska András egy lopott számmal indult A Dal 2019-ben, ezért alapos vizsgálat után a szervezők azonnali hatállyal kizárták őt a versenyből. A botrány óriási, ám az énekes hallgat, nem próbálja megvédeni magát. Ha pedig mindez nem

HŰHA

Óriási fordulat, ez a kiesett énekes került be A Dal 2019 döntőjébe

Habár szombaton úgy tűnt, hogy a népszerű sztár nem jutott tovább a dalversenyben, a plágiumbotrány miatt most lehetőséget kapott a győzelemre.

SHOWBIZ

Kiderült, ezt az énekest zárták ki lopás miatt A Dal 2019-ből!

Az előadóval szemben a napokban érkezett bejelentés, a vizsgálat eredménye szerint pedig valóban plagizált a versenydalával.