Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

hídépítés

17 találat
RIPOSTER

Elképesztő okból állt le a Bács-Kiskun megyei híd építése, erre várnak

A hídépítést eddig az időjárás hátráltatta, de most új akadály gördült a felújítás elé. Emiatt azonban senki nem idegeskedik, nem véletlenül.

MANI

Zajlik a komáromi híd közel 100 méteres tartópilonjának bebetonozása

Igazán látványos szakaszhoz érkezett a Hídépítő, a Mészáros és Mészáros, valamint a Hódút által kivitelezett projekt, hiszen mostantól a harmadik pillér fölött tornyosuló szerkezet víz feletti elemei kerülnek a helyükre.

MANI

Az M4-es újabb szakaszán közlekedhetnek még idén az autók

A Duna Aszfalt és a Hódút munkájának köszönhetően a Berettyóújfalu és az országhatár közötti szakasz, valamint az M35-ös meghosszabbítása is elkészül. Előbbin három hidat is átadnak.

MANI

Az útügy legnevesebb rendezvényén képviseltette magát a Duna Aszfalt és a Hódút

Az Egerben megtartott konferencia felölelte a hazai közlekedési ügyek fontos szakmai és technológiai kérdéseit, fejlesztéseit.

MANI

Lecseréli 80 éve épült hídját Baja

A Hódút kivitelezésében épülő új hídra visszatérhetnek a súlykorlátozás miatt letiltott mezőgazdasági gépek; a város 140 éves zsilipje is megújul a Strabag és a Hídépítő munkájának köszönhetően.

MANI

Rangos díjat nyert Magyarország ötödik legnagyobb nyílású hídja

A Hódút által kivitelezett Mosoni-Duna-híd a szépsége mellett a különleges tolási technológiának és a betartott rövid határidőnek is köszönhette a sikert.

MANI

Így építi meg az M44-es új Tisza-hídját a Duna Aszfalt

A gyorsforgalmi úton a több mint fél kilométer hosszú műtárggyal együtt 9,9 kilométernyi 2x2 sávos szakaszt is átadnak.

MANI

Ez az építmény lett az idei év hídja

Az elsőként kiírt pályázaton öt szempont alapján értékelték a hidakat, ebben az évben a Dunán épült hidak versenyeztek.

MANI

Átadták a győri elkerülő befejező szakaszát

Az 5,2 kilométeres útvonalat a Hódút és a Strabag konzorciuma építette meg, a munkálatok során egy 395 méter hosszú hidat is kialakítottak.

MANI

Bravúrt hajtott végre az A-Híd az érdi felüljárók kivitelezésekor

A vállalat egyik munkatársa lapunknak beszámolt róla, milyen kihívásokkal szembesültek a kivitelezők a helyiek által évtizedek óta várt projekt megvalósítása során.

KÜLFÖLD

Borzalmas munkabaleset történt, egy magyar férfi meghalt

Az új Duna-híd építése közben vesztette életét a munkás, a vállalat nem tartotta be a biztonsági előírásokat.

MANI

Sikeresen vizsgázott a próbaterhelésen a Mosoni-Duna-híd

678 tonnányi járművel terhelték meg a szerkezetet, ezzel a Strabag és a Hódút újabb fontos lépést tett a győri elkerülő átadása felé.

MANI

Többtonnás kövek kiemelésével mentettek meg egy 500 éves hidat

A mostari híd kövei kiemelésének huszadik évfordulójára emlékeztek az A-Híd támogatásával. A cég jogelődje és a magyar honvédség a háború sújtotta Boszniában több hídépítési projektben is együttműködött.

MANI

Többtonnás kövek kiemelésével mentettek meg egy 500 éves hidat

A mostari híd kövei kiemelésének huszadik évfordulójára emlékeztek az A-Híd támogatásával. A cég jogelődje és a magyar katonaság a háború sújtotta Boszniában több hídépítési projektben is együttműködött.

MANI

"Négy hidat csinálunk meg fejben, mielőtt egyet a valóságban"

Az új komáromi Duna-híd kivitelezésénél a Hídépítő Zrt.-nek olyan feladatot kell megoldania, amire korábban nem volt példa Magyarországon. Az egyik legjelentősebb hazai közlekedési beruházásról a 2014-ben az Év Hidászának választott Orosz Károllyal beszél

MANI

Hivatalosan is elrajtolt a komáromi Duna-híd építkezése

A 600 méteres, ferdekábeles híd nettó 28 milliárd forintos szlovák-magyar beruházásban épül, 2019 telén indulhat meg rajta a forgalom.

MANI

Elkezdődött a győri hídépítés leglátványosabb szakasza

Négy darab száztonnás hidraulikus nyomó 3,6 méteres mozgatásokkal tolja a helyére a hidat, amit a parton épített fel a Hódút és a Strabag.