hannover

47 találat
TÜZELŐÁLLÁS

Rejtélyes balesetre derült fény, ezt tette fűnyírójával a focikapus

Napok múltán derült ki, miért hagyta ott sietve a csapatkarantént a Bundesliga-játékos. Családja mellett volt a helye a történtek után.

KÜLFÖLD

Forró nyom: Maddie holttestét egy kertben keresik

Egy hannoveri birtokon keresik a kislány holttestét.

OLDALVONAL

Thomas Doll visszatért Budapestre, máris sok a tennivalója

Magyar felesége révén immár ide tér haza a korábbi Fradi-edző. Rosszak a tapasztalatai, de kész az új munkára.

POLITIK

Terhes lett a 16 éves kislány, akit megerőszakolt a migránsbanda

A négytagú muszlim társaság különböző tájakról verődött őssze. Van közöttük líbiai, tunéziai, iraki és valaki, aki Törökországban nőtt fel.

POLITIK

Repülővel hoztak 240 afrikai migránst Egyiptomból Hannoverbe

Az idén ez már nem az első repülős transzport: korábban 600 főt szállítottak Németországba. Igaz, a nemzetközi migrációs szervezet csakis “menekültekről” beszél.

INSIDER

Újabb járat szakította meg útját, Budapesten látják el az ájult gyermeket

Egy 10 éves gyermek lett rosszul a Hannoverbe tartó gépen, ezért a ferihegyi repülőtéren már egészségügyi személyzet várta.

OLDALVONAL

Hátba támadták, kiborult a volt Fradi-edző

Doll szerint a klubnál dolgozó munkatársai sem tisztelik edzőként. Túl sok a kritika és a sajtónak kiszivárogtatott belső titok.

OLDALVONAL

Szomorú hír jött Berlinből: gyászol Dárdai klubja

Elhunyt egy berlini szurkoló a Hertha és a Hannover találkozója előtt.

KIAJOBB

Dárdai szép búcsújába Doll bukhat bele

Hertha-Hannover: főszerepben az edzők. Ami egyiküknek már csak szorgalmi feladat, az a másiknak reménytelen pótvizsga.

OLDALVONAL

Thomas Dollt megint kirúgják? Megszólalt az elnök

Továbbra is csak szenved a Bundesligába visszatérő fociedző.

TÜZELŐÁLLÁS

Eldőlt, megvan Thomas Doll új csapata

A Ferencváros korábbi edzője több forrás szerint is a Hannover edzője lesz. 10 év után tér vissza a Bundesligába.

KÜLFÖLD

Most kaptuk a hírt: hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség a repülőtérre, lezárták a hannoveri légikikötőt

Egy férfi autóval tört be a repülőtérre.

KÜLFÖLD

Félmeztelenül, vérbe fagyva találtak rá járókelők a 16 éves lány holttestére

Vasárnap délután érkezett a hannoveri rendőrséghez egy segélyhívás, mely szerint egy fiatal lány holtteste hever egy általános iskola előtt álló fa alatt. A lány félmeztelenre volt vetkőztetve, és több helyen vér borította a testét. Egy migrációs hátterű

KÜLFÖLD

Az uszodában piknikeznek és festik a hajukat a muszlim nők Hannoverben

Egészen elképesztő történetek jelentek meg egy hannoveri lapban. A cikkben azt állítják, hogy a muszlim nők utcai ruhában mennek be a vízbe, ha valaki pedig rájuk mer szólni, akkor annak a férfi rokonokkal gyűlik meg a baja.

OLDALVONAL

Csoportos meztelenkedés, a főszerep a szexi focistafeleségé

Csapatnyi pucér sportoló öltözőjébe készül Sylvie Meis. Teljesítik minden kívánságát?

KÜLFÖLD

Most közölték: menekítik az embereket a belvárosból, a kórházat is kiürítették

Váratlanul közölték az emberekkel, hogy azonnal el kell hagyniuk otthonukat.

OLDALVONAL

Vetkőztetik a világ legdögösebb focistafeleségét

Semmi sincs ellenére, sőt! Pénz helyett a különleges öltözői sztriptíz motiválja a labdarúgókat.

OLDALVONAL

Elátkozták Szalai csapatát? Tragédia, tragédia hátán

Miért megint a Hannover? Néhány éve válogatott sztárját, most tehetségét gyászolja a német klub és szurkolótábora.

OLDALVONAL

Szülinapi bulija után halt meg Szalai klubtársa

Tragédia a Hannover focicsapatánál. Szalai Ádám és társai a klub 19 esztendős nagy tehetségét gyászolják.

KIAJOBB

500 napja őket ünnepeljük Szalai Ádám góljai helyett

2014. december 12: a nap, amikor Szalai Ádám utoljára gólt lőtt tétmeccsen. Eltelt 500 nap, megmutatjuk, minek örülhettünk azóta, természetesen a csatár találatai helyett.

KIAJOBB

Ez sem Dárdai és Szalai hétvégéje volt

Nem jártak sikerrel a magyarok a Bundesliga 31. fordulójának szombati játéknapján. Dárdai Pál és Szalai Ádám is lógó orral hagyta el a stadiont.

A NAP KÉPE

Régi szép idők! Nézd ezt a fotót Szalai Ádámról!

A magyar válogatott csatár nem mindig csak német kiesőknél focizott. Most az interneten előkerült egy fotó róla abból az időből, amikor még a magyar foci megmentőjének gondoltuk a csatárt.

KIAJOBB

Dárdai nem ezt ígérte, kínos magyarázkodás jöhet

A német bajnokság legrosszabb csapatát fogadta a Hertha. Dárdai Pál és együttese ünnepre készült, ez lett belőle...

OLDALVONAL

Ennyi volt! Szalainak befellegzett, nem focizik az Eb-n?

A Hannover csapata lassan már a csodában sem bízhat. Az edzőt kirúgták, a keretet a másodosztályra építik át. Ez lehet a klubban a vég Szalai számára.

TÜZELŐÁLLÁS

Szalai megint buktat, miatta is repülhet az igazgató

Edző és sportigazgató állása is veszélyben a német bajnokság sereghajtójánál. Többek között a magyar csatár téli szerződtetését sem bocsátják meg a felelősöknek.

OLDALVONAL

Szalai Ádámot nyúlként árulják, leértékelve

Hannoverben már viccelődnek a focisták kiesésével. A helyi boltokban húsvéti akcióval kötötték össze a betliző labdarúgókat.

TÜZELŐÁLLÁS

Szalait már temetik a németek, bukja az Eb-t?

Kíméletlen kritikát kapott hazai pályán Szalai Ádám. A csatár csak abban bízhat, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány másként vélekedik róla.

TÜZELŐÁLLÁS

Begurultak az ultrák, vetkőznie kellett Szalainak

Elfogyott a szurkolók türelme. Megszégyenítették a magyar csatárt és játékostársait. A Hannover röhejesebb, mint a legendásan gyenge Tasmania Berlin volt.