diósgyőr

70 találat
KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

Óriási előnyt szerezhet a Fradi.

TÜZELŐÁLLÁS

Juventusból a Diósgyőrbe: Hazatért a magyar kapus, aki kivédte Ronaldo 11-esét

A Juventusból erősített a Diósgyőr.

KIAJOBB

Nagy lehetőség kapujában áll a magyar sportcsapat, élőben adják a sorsdöntő meccseket

Az Origo Sport élőben közvetíti a három párbajt.

TÜZELŐÁLLÁS

Dráma az NB I-ben, édesapja után nagypapáját is elveszítette a focista

Márkvárt Dávid könnyezve nyilatkozott az idegenbeli bravúr után.

A NAP VIDEÓJA

„Hasba szúrom magam” – az év nyilatkozatával sokkolt az NB I-es fociedző

Bognár György a csapata győzelme ellenére sem volt elragadtatva a látottaktól.

TÜZELŐÁLLÁS

Varga Judit most elárulta, nem akármi került az irodája falára

Ha a foci a téma, akkor az igazságügyi miniszter saját családján belül ellenzékbe szorul.

OLDALVONAL

Gyászol Miskolc, elhunyt a korábbi kiváló focista

Pályafutása után tanárként dolgozott.

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, elképesztő dolog történt szombaton este Miskolcon

Több ezer ember egy rókára kezdett el irigykedni.

SPORT

„A meccs végi mutogatást sem felejtjük” – az NB I-es csapat drukkerei beszóltak a játékosoknak

A Budafok 2-1-re győzte le a Diósgyőrt a labdarúgó NB I-ben.

SPORT

A magyar focicsapat szinte minden játékosa karanténba került

Elmarad a Balassagyarmat-Diósgyőr mérkőzés a labdarúgó Magyar Kupában.

SPORT

Újabb NB I-es csapatnál mutattak ki koronavírus-fertőzést

Támad a járvány. A Diósgyőr labdarúgócsapatánál is felütötte a fejét a kórság.

OLDALVONAL

Koronavírus-para az NB I-ben: önként eltiltotta olasz edzőjét a Honvéd

Magánkaranténban a tréner: Beppe Sannino kivételesen nem az MLSZ fegyelmije miatt nem lehet ott a kispadon. A klubnál amondók: a szurkolók is maradjanak inkább otthon, ha elkaphatták a vírust.

SPORT

Durva sérülés, agyrázkódást szenvedett az NB I-es focista

A Debrecen 2-1-re nyert a Diósgyőr otthonában a labdarúgó NB I 20. fordulójában.

OLDALVONAL

Orbán Viktor meglepetést okozott: így köszöntötte a focilegendát

A miniszterelnök is megemlékezett a diósgyőri labdarúgás ikonjának 70. születésnapjáról.

SPORT

Bejött az edzőváltás, élre állt a Vidi az NB I-ben

A Mol Fehérvár 3-1-re győzött Miskolcon, a DVTK ellen a labdarúgó NB I 14. fordulójában.

SPORT

Bunyóztak a magyar fociultrák, elnézést kértek az edzőtől

A Diósgyőr 2-0-ra nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó NB I szombati játéknapján.

A NAP KÉPE

Lefotózták, ez a szurkoló volt az NB I legnagyobb nyertese

Noha csapata kikapott, boldogan tért haza Miskolcra a Diósgyőr drukkere. Nem akármilyen meccsen volt.

SPORT

Súlyos autóbalesetet szenvedett az ifjú magyar futballista

A fiatal labdarúgó utasként ült az autóban, amikor a baleset történt.

OLDALVONAL

Sikeres akciók, bekeményítettek a magyar fociultrák

Két nagy tábor bojkottot hirdetett, nem is maradtak el a klubvezetők lépései. Keresik a legelszántabb szurkolók kegyeit.

TÜZELŐÁLLÁS

Kirúghatja a főbérlőt a Honvéd focicsapata

Három csapat az életéért küzd ma az NB I-ben. A legnagyobb bajban az MTK van.

OLDALVONAL

Gyászol a magyar foci, lesújtó hírt közölt a DVTK

81 éves korában elhunyt Hódi Zoltán, a klub egykori kapusa. 1961 tavaszán őt választották az NB I legjobb játékosának.

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási tömeg lesz szombaton a Keletinél, ez az oka

Több száz fradista indul útnak Debrecenbe. A fanatikusok már korán reggel összegyűlnek, mivel 14 órától játszik a csapatuk a DVSC ellen.

OLDALVONAL

Gyászol a magyar foci, lesújtó hírt közölt a Diósgyőr

Elhunyt a DVTK egyik leglelkesebb szurkolója, Kapus Krisztián. Érte is harcolnak majd szombaton a focisták.

OLDALVONAL

Egy perc alatt zavartak le egy tömegbunyót a magyar fociultrák

A Diósgyőr Hooligans a Ljubljana ellen nyert pillanatok alatt. A zalaegerszegi ultrák ellen elmaradt az ustawka.

OLDALVONAL

Nagy dologra készülnek a Fradi-szurkolók, rég volt erre példa

A labdarúgó NB I listavezetője október 27-én lép pályára Miskolcon. Nagy létszámban utazhatnak a zöld-fehérek fanatikusai.

OLDALVONAL

Botrány Miskolcon, biztonságiakra támadtak a megvadult szurkolók

A két dulakodó focidrukkert súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Miskolci Járásbíróság. A klub is reagált az üggyel kapcsolatban.

OLDALVONAL

Újabb csapás érte a száműzött magyar válogatott focistát

A 25 éves csatár az előző szezonban a Diósgyőr egyik legjobbja volt.

KIAJOBB

Dzsudzsák Balázs ismét a Fradi-pályán tűnt fel

Ötgólos mérkőzésen javított a Ferencváros labdarúgó-csapata az Európa-liga búcsú után.