Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

apáti bence

25 találat
INSIDER

Apáti Bence: Gyurcsány egy gazember, teljesen elment az esze – videó

Gyurcsány Ferencnek a saját párttagjai élete sem számít Apáti Bence szerint.

SHOWBIZ

Ma este kiderül, melyik dal lesz A Dal 2020 győztese, megszólalt a zsűri

Szombat este végre kiderül, melyik dal lesz az év slágere A Dal 2020-ban. A végső győzelemre nyolc produkciónak van esélye és nem túlzás, hogy a finálé bőven tartogat meglepetéseket. A Ripost megkérdezte a négy zsűritagot, Vincze Lillát, Nagy Ferót, Apáti

SHOWBIZ

Apáti Bence elmondta, mire figyel fokozottan A Dal 2020-ban

A Dal utat tört magának, immár hangsúlyos helyet foglal el a zenei műsorok között, holott ezek alapvetően a kereskedelmi televíziózás sajátjai.

SZTÁRDZSÚSZ

Sürgősségire került, műteni kellett a TV2 egykori sztárját

Az ismert balett-táncos és publicista a Honvédkórházból jelentkezett be.

HŰHA

Világsztárok kedvenc helyére vitte szerelmét a magyar sztár- Fotók

Apáti Bence és párja közel négy éve, egy közös munka során ismerkedett meg egymással.

SZTÁRDZSÚSZ

Durva fotó, csúnyán megsérült a TV2 sztárja

A népszerű balett-táncos előadás közben sérült meg. Megmutatta a sebét!

HŰHA

Oxigénhiányos állapotba került a ketrecharcos kurzuson a TV2 sztárja

Régi vágya vált valóra Apáti Bencének, amikor kiderült, hogy részt vehet a kétszeres világbajnok Andy Souwer képzésen.

HŰHA

Nézd meg, milyen romantikus hangulatban voltak A Nagy Duett sztárjai

Nagy meglepetést okozott Kulcsár Edina fellépése a siófoki Plázson.

HŰHA

Megvált hosszú hajától Apáti Bence!

A balettművész a kánikula idejére megvált a jellegzetes tincseitől, rajongói imádják a változást!

SZTÁRDZSÚSZ

Eltorzult az arca: Felismerhetetlen lett az ismert magyar balettművész

Szinte sokkolta közönségét Apáti Bence, amikor először a színpadra lépett!

SZTÁRDZSÚSZ

Három nő kívánságait teljesíti mindennap a magyar rockzenész

Lassan itt a nyár, az elfoglalt és elvált sztárapukák igyekeznek minél több időt tölteni exeiknél maradt gyermekeikkel.

KIAJOBB

Különleges fogadalmat tett Apáti Bence

Kiszurkolná a Honvéd bajnoki aranyérmét a vagány balettművész. Újabb nagy duett tartja lázban.

SZTÁRDZSÚSZ

Barátja halála változtatta meg Apáti Bencét

Egy kollégája halálakor kezdett el gondolkozni Apáti Bence azon, hogy el kell vállalni a televíziós felkéréseket. Példaképe ugyanis úgy hunyt el, hogy nem ismerték a nevét.

HŰHA

Először szólaltak meg A Nagy Duett kiesői

Már is meg van A Nagy Duett ötödik szériájának harmadik kieső párja. Apáti Bence érezte, hogy ők fognak kiesni.

HŰHA

Elhagyja az Operaházat Apáti Bence, először szólalt meg döntésének okairól

Hivatalosan is elhagyja Magyar Állami Operaház társulatát Apáti Bence. A művész először szólalt meg döntésének okairól.

LOVE

Exkluzív: Szerelmükről beszélt Apáti Bence és kedvese!

A pár két éve él boldog párkapcsolatban, a többéves korkülönbség sem zavarja őket.

SZTÁRDZSÚSZ

Vérét adta a brutális rekordért a TV2 sztárja

Bárdosi Sándor megdönthetetlennek vélt rekordját tette múlt időbe Apáti Bence a Drágám, add az életed! hétfőn startoló második évadában...

LOVE

A TV2 sztárjának esze ágában sincs feleségül venni kedvesét

A népszerű művészről eddig úgy hírlett, tökéletesen boldog új szerelmével, de nősülni mégsem hajlandó.

SZTÁRDZSÚSZ

Szívszorító történetet mesélt apja temetése után a TV2 sztárja

A népszerű művész a minap helyezte végső nyugalomra szeretett édesapját. Elmondta, milyen közös álmaik voltak a jövőre nézve, amelyek már soha nem teljesülhetnek be.

LELKIZŐ

Szívszorító levéllel búcsúzott apjától a TV2 sztárja!

A balettművész híres édesapját gyászolja, akivel nem volt mindig zökkenőmentes a viszonya.

LOVE

Házasságot tervez fiatal szerelmével a TV2 sztárja

Már másfél éve megtalálta a boldogságot, szerelmét pedig ikerfiai is elfogadták.

HŰHA

El sem hiszed, mi derült ki a Kismenők sztárjának múltjából!

Apáti Bence néhány hete kóstolt bele a celeb életbe, miután beült a Kismenők zsűrijébe. A balett táncost elsősorban széplelkű édesapaként ismertük meg, de van egy kevéssé ismert énje is...

SZTÁRDZSÚSZ

Profikkal robban a cukiságbomba a TV2-n

Szombat este megint a kicsiké a főszerep. Ördög Nóra csapata olyat mutat ma este, amitől szem nem marad szárazon. Vagy a nevetéstől, vagy a meghatottságtól, de biztosan potyognak majd a könnyeink. Bertusnál mindkettő egyszerre is lehetséges.

SZTÁRDZSÚSZ

Komoly kapcsolatban élő sztárra vetett szemet Baukó Éva!

Az Édes Élet sztárjának nagyon bejön a Kismenők zsűritagja, Apáti Bence, aki viszont jó ideje nem szingli már. Ennek ellenére Éva meglepő kijelentést tett a hétfői Hal a tortán adásában.

SHOWBIZ

Anyuka lesz Kasza Tibi exe

Lajtai Kati a TV2 sajtótájékoztatóján jelentette, be, hogy áldott állapotban van. Hogy, miért éppen itt árulta el az örömhírt a Cristal egykori énekesnője? Az év legcukibbnak ígérkező műsora miatt!