Krausz Gábor
A jelek szerint Dobó Ági és családja megint nem itthon él
Az egykori szépségkirálynő idén nyáron költözött haza a közép-amerikai országból gyermekeivel, akik ott is jártak iskolába. Sokáig úgy tűnt, itthon is marad Dobó Ági, ám most úgy tűnik, ismét visszautazott a családdal Costa Rica-ba.
Dobó Ági egy évet töltött Costa Rica-ban, ahol gyermekeivel élt és ott is jártak iskolába a gyerkőcök, viszont a nyár elején hazaköltöztek és úgy tűnt, itthon is maradnak. A volt szépségkirálynő viszont az elmúlt időben ismét a távoli országból posztolt közösségi oldalára, ami arra utal, hogy mégsem maradtak Magyarországon és ismét elutaztak külföldre, amit korábban egy videójában is elmondott, de sokan nem hittek ebben.

Dobó Ági elárulta, hogy aktívabb szeretne lenni
Olyan gyorsan repültek el a napok, annyi mindenen vagyunk túl, hogy egyszerűen nem volt időm itt is aktívan jelen lenni. De mától igyekszem bepótolni is az elmaradtakat, valamint tele vagyok történetekkel, élményekkel, inspirációval, új ötletekkel és a régi kedvenc tartalomtípusok folytatásához kellő lendülettel, szóval számíthattok rám
– írta Dobó Ági, hogy hogyan is telik az első pár nap a távoli országban, ahol idősebbik kisfia születésnapját is ünnepelte a család.
Nem volt biztos, hogy visszautaznak Dobó Ágiék
Ez egy közös döntés volt, ami azért született meg, mert nem volt biztos, hogy vissza tudunk jönni, nem tudjuk biztosan azt sem meddig maradunk, és a fiúk nem szeretnének lemaradni az otthoni osztályaiktól sem. Így, ha bármikor úgy döntünk, hogy otthon maradunk, tudják folytatni, nem kell 1 vagy akar 2 évvel fiatalabbak közé visszamenniük. Plusz olyan támogató közeg a magyar iskola is, hogy éltünk a lehetőséggel, hogy augusztusban vizsgát tehessenek a fiúk
– válaszolt egyik követőjének a volt szépségkirálynő, aki elárulta, hogy gyermekei itthon is akármikor tudják folytatni az iskolát, mivel nyáron levizsgáztak a tantárgyakból, amiket a magyar iskola nem fogadott el, hogy külföldön végezték el őket.

Dobó Ági és gyermekei tehát jól érzik magukat külföldön és hiába vizsgáztak le a gyerekek, hogy ne kelljen Magyarországon osztályt ismételniük, a család így is úgy döntött, visszaköltöznek a távoli országba, mivel imádnak ott lakni. A követők nagyon meglepődtek a döntésnek, mivel nem számítottak arra, hogy az iskolai kötelezettségek miatt visszautaznak Costa Rica-ba, ám ennek ellenére Ági ismét belefogott az útba.





























