Krausz Gábor
Horváth Gréta emberfeletti teljesítményt nyújtott az évad során, a döntőben végül második helyen futott be. A Farm VIP sárga csapatának ikonikus szereplője lapunknak adott interjújában elmesélte, hogyan élte meg az utolsó nagy megmérettetést.
A Farm VIP szereplők szép lassan kiestek a játékból, van, aki párbaj során, van, aki feladta és voltak olyanok is, akik külső tényező miatt szálltak ki a játékból. Horváth Gréta kőkeményen végigdolgozta az ott töltött öt hetet, aminek meg is lett az eredménye: stabilan és magabiztosan sétált be a döntőbe, ahol az ellenfele Leo volt, így sejteni lehetett, hogy a próbatétel őrületesen nehéz lesz.
Gréti a döntő napján már nem izgult, elmondása szerint ugyanis egészen más célok vezérelték, mint a győzelem. „Nagyon jól éreztem magamat aznap és nyugodt is voltam, nem volt bennem feszültség.
Ott tudtam igazán elengedni a megfelelési kényszeremet, mert nem akartam senkinek bizonyítani azt, hogy meg tudom nyerni, pedig iszonyatosan nehéz volt. Hiába lettem második, azért a sárga csapatból én maradtam egyedül és a női győztes is én lettem. Nagyon jól esett, hogy ezt elismerték és Zsuzsa is kiemelte. Sokat jelent nekem, hogy idáig eljutottam, hiszen nem kellett ármánykodnom, egyébként sem vagyok ilyen, csak ott voltam és tettem a dolgom. Én egyszer sem mondtam, hogy haza akarok menni, mert tényleg jó volt ott lenni.
Gréti a farmon senkivel nem volt rosszban, s bár ő is Petrára szavazott egy adott pillanatban, sőt párbajoznia is kellett, összességében véve úgy véli, hogy mindenkiben volt valami nagyon szerethető, a sárga csapat tagjaival pedig azóta is jóban van, Judie-val és Ducky-val kimondottan szoros lett a barátságuk.
S miként élte meg Gréti, hogy a kisfia is be tudott menni hozzá? A hosszú hetek utáni újra találkozás pillanatában ugyanis zokogva ölelte magához családját, ami olyan elsöprő erővel ragadta magával a nézőt is, hogy szem nem maradt szárazon. „Sokszor tapasztalom az embereken, hogy a szeretteiket akkor becsülik meg igazán, amikor elveszítik őket. Én ennek épp az ellenkezőjét éltem át, amikor meglátogattak a farmon.
Tisztán kirajzolódott, hogy mennyire szoros egységben van a mi családunk, és milyen jó, hogy én ennyit beszélgettem az anyukámmal, a nagymamámmal. A nagymamám nem úgy jött be, hogy „itt a Mama”, hanem úgy, mint egy idős barátnő. Elementáris erővel csapott meg az az érzés, hogy milyen jó dolog megélni a pillanatokat az életben akkor, amikor éppen megtörténnek. Hogy ott állnak mellettem és támogatnak abban, ami fontos nekem. Soha nem fogom elfelejteni.
Gréti elárulta, hogy a Farm VIP 2025 indulásakor az volt a legnagyobb vágya, hogy családját is be tudja vinni a farmra, ehhez azonban végig kell küzdenie az egészet. „Amikor Csanád kihívott párbajra, akkor az játszódott le a fejemben, hogy a családomért kell küzdenem. Nem az zavart volna, ha kiesem, hanem az, hogy már csak hajszál választott volna el attól, hogy őket is behozzam ide. Borzasztó fontos dolog volt ez nekem és a kisfiamnak is. Amikor bejöttek, pontosan tudták, hogy milyen öt hét van a hátam mögött.
Egy csepp rossz érzés sincs bennem, hogy második lettem, mert elégedett vagyok a teljesítményemmel. Én mindig úgy képzeltem, hogy én leszek az, akire rákapcsolják majd a villanyt és utolsóként távozhatok innen, ami ebben a formában meg is valósult.