Létrehozva: 2025.03.13.

Mandula Ádám várandós párja eltűnt, hatalmas lehet a baj

A botrányhős rapper néhány hónapja jelentette be, hogy ismét apuka lesz, ugyanis új kedvese várandós. Ám úgy tűnik, az idilli boldogság nem tartott sokáig, ugyanis Mandula Ádám párja teljesen eltűnt, még az is lehet, hogy valami komoly baj történt.

Az RTL egykori sztárja az elmúlt években egyre lejjebb csúszott azon a bizonyos lejtőn, míg végül börtönbe is került. A rácsok mögül azonban egy megújult Mandula Ádám tért vissza, legalábbis elmondása szerint, aki végleg leszámolt a balhés ügyekkel, és már csak kisfiának, Medoxnak él. De korai volt az öröm, ugyanis az egykori zenészt újra hatalmukba kerítették a drogok és az alkohol, ami miatt ismét letért a helyes útról. Néhány hónapja azonban új remény csillant számára barátnője személyében, de talán ez sem volt elég.

Mandula Ádám
Mandula Ádám gyerekének anyja teljesen eltűnt az életéből Fotó: Mandula Ádám 

Mandula Ádám börtönben töltött hónapjai óta szinte hetente ígéri meg követőinek – na meg valószínűleg kisfiának –, hogy megjavul, mégis csaknem minden hétvégén véres arccal, és vállalhatatlan állapotban jelentkezik be. Januárban azonban kiderült, hogy a rapperre ismét rátalált a szerelem, és hamarosan kétszeres édesapa lesz. Ám most minden jel arra mutat, hogy már ez is a múlté.

Mandula Ádám barátnője eltűnt

A botrányos celeb több fotót is megosztott korábban kedveséről, amiknek most már nyoma sincs. Egészen úgy tűnik, mintha az egykori zenész szinte teljes egészében ki akarta volna törölni ezt a kapcsolatot az életéből. Persze önmagában a szakítás még nem is olyan meglepő, hiszen ezt az „életstílust” egyáltalán nem könnyű tolerálni, különösen várandósan. Így viszont felmerül a kérdés, hogy ha vége a románcnak, és a jelek szerint ráadásul igencsak csúnya szakításról lehet szó, akkor vajon a kisbaba életében részt vehet-e majd Ádám? Hiszen jó darabig Medox életéből is kimaradt.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek