Marics Peti
Schobert Norbiék sem tétlenkednek az árvíz érkezéséig. Rubint Réka is önkéntesként állt, és segít felkészülni a Duna tetőzésére.
Már a hét elején is arról szóltak a híradások, hogy a következő napok kritikusak lesznek azok számára, akik Duna menti városokban laknak. Most az ország összefogott, hogy felkészüljön a közelgő áradásra. Így a sztárok is lapátot és zsákot ragadtak, hogy segítsenek szomszédaiknak és az embereknek. Rubint Réka és férje sem tétlenkedik, amit lehetőségük volt, rögtön lapátot ragadtak és önkéntesként pakolják a homokzsákot.
Nemrég Réka tett közzé egy videót, ahol a kemény fizikai munka és az emberi összefogás példátlan gépezete mutatkozik meg.
Jön a Duna könyörtelenül! Ne hátat fordítsunk egymásnak, hanem fogjunk össze és segítsünk! Óbudán, Szentendrén, Leányfalun … és az egész Dunakanyarban várják az önkéntesek segítségét! Gyertek! Minden kézre szükség van! Én a ma esti Rozsnyaira be vagyok melegítve
– írta Réka a videója mellé.
A bejegyzést ide kattintva megtekintheted!
A Borsnak korábban elmondta Norbi, hogy a közelgő árvízveszély az otthonukat közvetlenül nem érinti, csak annyiban, hogy áramszünetek fordulhatnak elő.
„Már éjszaka is volt áramszünet, ilyen még soha nem volt szeptemberben, nagyon ijesztő. Mi a hegyen lakunk, ha odáig jönne a víz, akkor vége lenne a világnak. De ennek nincs realitása. A közműszolgáltatást viszont korlátozzák, ami elég érzékenyen érint minket. Az előrejelzések szerint a mostani áradás nagyobb lesz, mint a 2013-as, ami nagyon félelmetes volt. Akkor a 11-es út le volt zárva Szentendrén, a Papsziget teljesen víz alá került” – idézte fel Rubint Réka férje a félelmetes emlékeket.