SZTÁRDZSÚSZ

Szerző B.P.

Létrehozva: 2023.11.20.

„Nagyon dögösen mutatsz ezen a járgányon” – bókot kapott a szexi szexuálpszichológus

Különleges élményt osztott meg követőivel Hevesi Kriszta.

Bár már hazatért Baliról Hevesi Kriszta sport-, egészségfejlesztő és szexuál-szakpszichológus, ahol Női újjászületés táborát tartotta, a frissen benne élő emlékekből továbbra is lelkesen szemezget az Instagram-oldalán. Vasárnap este közzétett fotói és videó nemcsak arról tanúskodnak, hogy nagy élmény volt a társaság számára quadozni, de a mellé csatolt történet még inkább felejthetetlenné tette a kalandot. 

Hevesi Kriszta (Fotó: Bors)

„Istennők a volánnál: nem bírom nem megosztani azt a bájos történetet, hogy 10 fős konvojunkat látva 3 öntudatos «isten» a vezetőikkel megállíttattak minket – nehogy már mögöttünk jöjjenek – álljunk félre, engedjük őket előre! Ezzel a 3 autó gázt adva indult meg a kanyarnál: az első fékezés és kormányozás nélkül egyenesen beleszállt és beszorult a kerítésbe, hosszas előre-hátra rángatással szabadult csak ki; a második úgy elküldte a suskásba az autót, hogy ki sem tudták szedni onnan; a harmadik a sofőr mögé ült fel – utóbbi pórul járt. Csodálkozó szemekkel figyeltük a jelenetet. Mi mindannyian «eseménytelenül» végigmentünk a pályán, s nagyon szerettük”

– írta Instagram-bejegyzésében Hevesi Kriszta. Az első kép láttán meg is jegyezte a szexi szexuálpszichológus egyik követője:

„Nagyon dögösen mutatsz ezen a járgányom”

Az alábbi képre kattintva megnézheted Hevesi Kriszta és csapata látványos fotóit, videóit!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Exkluzív interjút adott Jákob Zoltán: meghozta a döntést a Nagy Ő

origo.hu

Berki Mazsi új barátjával csókolózós képet mutogat

borsonline.hu

Dermesztő jóslatok: a Balkán Nostradamusa szerint ezek várnak ránk 2024-ben

mandiner.hu

Bejelentették a németek: pokoli nehéz időszak jön

metropol.hu

„Két kislányom tökéletesen felfrissít” – élete formájában véd a magyar csodakapus

magyarnemzet.hu

Rém egyszerű szoftver segítségével emeltek le több száz milliót lakossági bankszámlákról ezek a csalók + videó

origo.hu

Felismerhetetlen újabb fotóján az Ázsia Expressz győztese

mindmegette.hu

Ezzel az egyszerű trükkel pillanatok alatt megpuhul a vaj – fotó!

ripost.hu

Nem titok többé: ez a sármos férfi rabolta el Demcsák Zsuzsa szívét – Fotó

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

ripost.hu

Közleményt adtak ki a PENNY rövid lejárati idejű termékeiről

ripost.hu

Feketébe borult Stohl András oldala: gyászol a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a bizonyíték: Csak kamu volt Vajna Timi és Schwarzenegger románca – videó

SZTÁRDZSÚSZ

Hajdú Péter háborút hirdet a netes csalók ellen

SZTÁRDZSÚSZ

Kiosztották Berki Mazsit a gyereknevelési elvei miatt

SZTÁRDZSÚSZ

"Heti 5 edzés és nincs rajtad izom?"- Kikezdték a rajongók Gáspár Lacit - Fotó

SZTÁRDZSÚSZ

Ennyit változott 3 és fél hónap alatt Németh Kristóf kisbabája - tündéri videó a kicsiről

SZTÁRDZSÚSZ

Lerántották a leplet a brit királyi családról: valójában ezért veszett össze Harry és Vilmos?

SZTÁRDZSÚSZ

Végre kiderült: ezt teszi Andy Vajna legendás relikviájával Vajna Tímea