Létrehozva: 2023.09.20.

"Csicska vagyok" – Köllő Babett ledöbbentette a fél országot, erre senki sem volt felkészülve

Köllő Babettnek sikerült egyetlen fotóval felkavarnia az álló vizet, a rajongóinak egyből leesett az álluk a látványtól.

Köllő Babett az utóbbi években elképesztően népszerű lett, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen ő nem csupán a szépségével, illetve a tehetségével, hanem a személyiségével is képes pillanatok alatt elvarázsolni a közönséget – a több, mint 257 ezres Instagramos követőtábora is csak azt bizonyítja, hogy milyen sokan kedvelik őt.

Köllő Babett / Fotó: TV2

A rajongói jelenleg a Sztárban Sztár leszek!-ben láthatják Köllő Babettet Tóth Gabi, Pápai Joci és Majka társaságában. A műsor továbbra is gigantikus siker, nagyon sokan nézik, és a visszajelzések alapján nagyon jól szórakoznak az emberek rajta – ez pedig nagyban köszönhető Köllő Babettnek is, aki a humorával és megjegyzéseivel mindig színesebbé teszi a produkciót.

Nem akármilyen pólóban pózolt Köllő Babett

A közönség egy része leginkább a válogató részét szereti a Sztárban Sztár leszek!-nek, hiszen akkor történnek a legviccesebb pillanatok. Ilyen volt például az is, mikor Majka azt mondta Pápai Jocinak, hogy "Egy csicska vagy! Egy göndör csicska vagy!" – a mondat annyira ikonikus lett, hogy most Köllő Babettet is megihlette.

»Csicska vagyok«

Elfelejtettem kitenni ezt a képet! Aki látta a Sztárban Sztár Leszek válogató adásait, érti a poént

– írta Köllő Babett a posztjához, ami sokakat rendesen meglepett.

A fotón nem akármilyen pólóban láthatjuk Köllő Babettet, ugyanis Majka hatalmas feje díszeleg rajta, ez pedig nagyon tetszett a követőinek, rengeteg pozitív kommentet kapott a csinos híresség.

Akit érdekel Köllő Babett képe, az itt megtekintheti:

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Harsányi Levente eljegyezte a 20 évvel fiatalabb barátnőjét

origo.hu

A teljesen meztelen Britney Spears a melleit markolássza - (18+) fotó

borsonline.hu

Döbbenetes taktikázás miatt kellett távoznia Polgár Tündének a Farm VIP-ből

magyarnemzet.hu

Kovács Zoltán keményen helyretette az antiszemitizmust emlegető Pressmant

ripost.hu

Gólyahír: 53 éves korában apa lesz a Hooligans fenegyereke, Csipa

magyarnemzet.hu

Nem tudnak mit kezdeni Szoboszlai magyarságával az angolok

origo.hu

Szinte felismerhetetlen legújabb képén a pornómodell Molnár Anikó

mindmegette.hu

Ettől a titkos fűszertől lesz mennyei a sült csirke Gordon Ramsay szerint

borsonline.hu

A véres vizeletet véresen komolyan kell venni! (x)

origo.hu

MEGÚJULT AZ INTERSPORT ÜZLETE VECSÉSEN A MARKET CENTRAL FERIHEGYEN(x)

ripost.hu

Végső vallomás: utoljára beszélt Krausz Gábor a párjáról

ripost.hu

Babát kért születésnapjára a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a bizonyíték: Csak kamu volt Vajna Timi és Schwarzenegger románca – videó

SZTÁRDZSÚSZ

Hajdú Péter háborút hirdet a netes csalók ellen

SZTÁRDZSÚSZ

Kiosztották Berki Mazsit a gyereknevelési elvei miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Végső vallomás: utoljára beszélt Krausz Gábor a párjáról

SZTÁRDZSÚSZ

Alekosz mindenkit megdöbbentett, tényleg családalapításra készül?

SZTÁRDZSÚSZ

"Legyen végre vége!" – Alekosz Jimmy háza miatt ment neki Peter Srámeknek