Joe Biden 5 millió dollár kenőpénzt kapott egy ukrán oligarchától!

KÜLFÖLD
2 hónapja

Férje, Tahi Tóth László mellé helyezték végső nyugalomra Kárászy Szilviát - Fotó

Végső búcsút vettek a hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt zongoraművésztől.

Ahogy arról korábban már írtunk, napra pontosan öt évvel Tahi Tóth László elvesztése után meghalt Kárászy Szilvia, a színművész özvegye is.

Tahi Tóth László és felesége Kárászy Szilvia
Tahi Tóth László és felesége mindig is imádta egymást Fotó: Bors

Azóta pedig már az is kiderült, hogy a zongoraművészt március 27-én, a római katolikus egyház szertartása szerint helyezik végső nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben. Ennek megfelelően a 62. évében elhunyt Kárászy Szilviát a mai napon férje, Tahi Tóth László színművész mellé eltemették. A helyszínen volt a Bors fotósa, aki egy megható képet is készített a művész sírjáról. 

Férje mellett helyezték örök nyugalomra Kárászy Szilviát  Fotó: Nagy Zoltán / Bors

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodafegyvert vetett be a magyar rendőrség, 6-ból 5 autó rögtön meg is bukott

origo.hu

UFO-észlelések, szigorúan titkos UFO-akták Magyarországon

life.hu

Szakemberek a wifi veszélyeire figyelmeztetnek - minden felhasználó veszélyben van

vg.hu

Megvan, ki ás ki hatszázezer köbméter talajt a Paks II. projektnek

life.hu

Összeomlott a gyilkos egyetemi tanár: M. Beáta megölése miatt a legsúlyosabb büntetést kérték rá

hirtv.hu

Észtország kitiltotta a területéről Kirill orosz pátriárkát

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Pumped Gabo - fotó

travelo.hu

Videó: Ez már a negyedik alkalom, hogy tornádó ér földet hazánkban

ripost.hu

Új híd épül a Dunán, jövőre át is adják

ripost.hu

Ennek a négy csillagjegynek most különös üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Ez menthette volna meg Suhajda Szilárd életét

origo.hu

A HANGSZÓRÓ, AMI ÖRÖKRE SZÓL(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Infúzióra kötötték: Kiderült, mitől szenved évek óta Gáspár Bea

SZTÁRDZSÚSZ

Önfejlesztés és pozitivitás a legfontosabb célja az életében Sáfrány Emesének

SZTÁRDZSÚSZ

Elhagyhatta a kórházat: így ünnepelt Árpa Attila édesapja

SZTÁRDZSÚSZ

Komoly fájdalmak kínozták: Meg kellett műteni az Exatlon bombázóját

SZTÁRDZSÚSZ

Fogadjunk, hogy nem ismered fel! Így néz ki ma a Dallas Bobbyja

SZTÁRDZSÚSZ

Élő adásban kapott szexuális ajánlatot Bochkor Gábor

SZTÁRDZSÚSZ

Félmillió dollárt kérnek egy félig megevett pizzáért

SZTÁRDZSÚSZ

Demcsák Zsuzsa ritkán beszél gyermekeiről, most kivételt tett: „Egyszerre vagyok apa és anya”