Marics Peti
Csakúgy, mint a versenyző párosoknak, Ördög Nóri számára is óriási kalandot jelent az Ázsia Expressz. Már-már hagyománnyá vált, hogy családja is elkíséri a hosszú utazásra, bár ez mindig izgalmas kihívás elé állítja őket az életük összeszervezése tekintetében. Ezúttal sem lesz másképp, két hét után csatlakoznak hozzá és újra magához ölelheti férjét és imádott gyermekeit.
Március 21-én útnak indult a TV2 Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát című szuperprodukció stábja. Ördög Nóri neve gyakorlatilag már összefonódott a műsorral, negyedik alkalommal lesz a kaland-reality háziasszonya. A műsorvezető Mexikóból adott interjút a Ripostnak, és elárulta, örömmel vág neki az újabb kalandnak, és szerettei hiányát sem kell sokáig éreznie, ugyanis családja is csatlakozik hozzá.
Az előző évad forgatásához hasonlóan most is két héttel később jön utánam a férjem és a gyerekeink. Maximum ennyi időt bír el a mi kis családi egyensúlyunk, de ennél hosszabbra nem is szeretném nyújtani.
"Megvan már a rutinunk, tavaly még izgultam, miképp fogjuk kezelni a külön töltött időt, de megnyugtatott az a tudat, hogy a gyerekek az apukájukkal jó kezekben voltak. Nem éltem meg rosszul, és tudtam saját magamra koncentrálni. Rendkívül húzós egy-egy forgatási etap, mégis eggyel pihentetőbb volt egyedül lenni, mint amikor ők is itt vannak. Olyankor folyamatosan körülöttük jár az eszem, mi lehet velük, miközben egy idő után kínzó lenne a gyerekeim hiánya. Nem is vállalnám úgy, hogy az egész kint töltött időt nélkülük töltsem. Most is az előnyét próbálom előtérbe helyezni, talán a különböző elmaradt munkaügyekkel utolérem magam" – mondta érdeklődésünkre.
Persze kívülállóként gondolhatnánk azt, hogy ilyenkor a munka mellett jól megfér a szórakozás is, azonban a feszített munkatempó miatt csak egy-egy nap marad a közös programokra.
Szerencsés helyzetben vagyunk, négy-öt naponta tartunk pihenőnapot, ezeket az órákat együtt tudjuk tölteni.
"Sodródunk az eseményekkel, minden attól függ, hogyan fejezzük be a napi feladatokat, hogyan marad még időnk a privát programra" – fűzte hozzá a műsorvezető, aki most is teljes nyugalomban tud dolgozni, mert gyermekei a legjobb kezekben vannak. Otthon is van segítségük, hiszen Nórit a forgatások gyakran szólítják el otthonról.
Teljesen egyértelmű volt számunkra, hogy a férjem is a gyerekekkel jön utánam, nem szerettem volna, ha két hétre egyikünk sem lenne velük.
"A nagyszülői segítség mellett kiépítettünk magunknak egy kis szociális hálót a Nánási Fotóstúdión belül, amire a második otthonunkként tekintünk. Iskola után gyakran ott szokott összegyűlni a család, és míg a férjem befejezi a munkát, a kolléganője, Gizuska tud rájuk figyelni. Most, míg nem vagyok otthon, ő segít be Palkónak, hogy minden jól menjen" – mondta mosolyogva Nóri, aki mindezek fényében, nyugodt szívvel indult útnak Mexikóba. Nagyon közel áll hozzá a műsor, mindig megdobban a szíve, amikor megtudja, hogy ismét szervezés alatt áll az Ázsia Expressz.
"Sok szempontból az egyik legizgalmasabb vállalkozása a műsorvezetői életemnek, egy óriási kaland. Fantasztikus helyekre jutok el, és izgalmas kihívás elé állít bennünket a családi életünk összeszervezésében is. Szerencsére nagyon szeret mindenki utazni, és hálás vagyok a TV2-nek, amiért meg tudtuk most is úgy szervezni, hogy nem kell sok időt külön töltenem a szeretteimtől."
Ha nem tudnánk valamilyen módon megoldani, valószínűleg nem én lennék az Ázsia Expressz háziasszonya.
"Ez egy kemény erőpróba mindannyiunknak, de amikor a nap végén együtt tudunk lenni, az mindennél többet jelent" – mesélte.
Nórinak most különösen alakult az indulása, ugyanis múlt héten fejezték be a Séfek Séfe ötödik évadának forgatását, a hétvégét pedig Finnországban töltötte egy télivezetéstechnikai programon. A hidegből hirtelen a nagy forróságba utazott, de szerencsére nem viselte meg az óriási hőmérséklet különbség.
Valószínűleg ez egy olyan történet lesz, amit majd az unokáimnak is mesélni fogok.
"Sokat segített a rettenetesen hosszú repülőút, ezért nem volt túl sarkos a kontraszt, most pedig már a világ legtermészetesebb dolga, hogy kis papucsban állok itt Mexikóban. Könnyen akklimatizálódom a körülményekhez, inkább kalandként éltem meg, mint nehézségnek" – fűzte hozzá a műsorvezető, aki bár húzós időszakot tudhat maga mögött, és a következő hetekre is búcsút inthet a pihenésnek, picit sem bánja, mert pont ezt a változatosságot imádja a munkájában.
"Ez most egy sűrű időszak, viszont ha az egész évet nézzük, nagyjából egyensúlyba kerül ez a munka és a pihenés aránya. Imádom a pörgést, és mivel tudom, hogy lesz majd lazább időszakom is, most ezen nem töröm a fejem, hanem megyek és csinálom a dolgomat" – mondta a műsorvezető, majd egy jó hírrel is szolgált azoknak a rajongóknak, akik az előző évadban is figyelemmel kísérték a Nánázsia című videósorozatukat.
"Egészen biztos, hogy most is bemutatjuk a kalandunkat, csak azt nem tudom, mivel a műsor is alcímet kapott, mi hogyan módosítjuk ennek tekintetében a vlogunkat."