Létrehozva: 2022.10.11.

Nánási Pál azt hitte, eljött élete utolsó napja

Ördög Nóra férjének feladta a leckét az idei Ázsia Expressz. Apró parával indult számára a nagy kaland...

Szerző Maca néni

Ahogy  a korábbi évadokban már megszokhattuk, idén is lehetőségünk van Ördög Nóra, Nánási Pál és a két gyermekük szemüvegén keresztül belesni az Ázsia Expressz kulisszái mögé. A Nánázsia vlog most is az egész utazás alatt forgott, ráadásul most két helyszínen is, hiszen a TV2 műsorvezetője három nappal korábban indult, mint a családja, ráadásul a fotóművész és a gyerkőcök nem is maradtak végig Ázsiában. Nánási Pál természetesen végig dokumentálta a külön töltött napokat, így az utazást is. Akkor is forgott a kamera, amikor megérkeztek Jordánia fővárosába, ahol egy sofőr várt rájuk, hogy elvigye őket a 280 km-re lévő tengerpartra, ahol már javában zajlottak a műsor felvételei és ahol Ördög Nóra várt rájuk. 

Fotó: YouTube

Persze az élet átírta a forgatókönyvet, hiszen kiderült, hogy a sofőr nem számított túl sok csomagra, így egy személyautóval érkezett. Ráadásul a közösen beszélt angol nyelv sem jelentett túl nagy segítséget Nánási Pálnak, hiszen a fuvaros meglehetősen erős akcentussal kommunikált és a szókincse is szegényesnek bizonyult, így az utazók nem pontosan értették, mire is számíthatnak. Ezért lepődött meg a fotós és a velük utazó dadus is, amikor egy ponton az autó lehajtott velük egy mellékútra, ahol megjelent egy másik autó. Pál egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy valami rossz fog történni velük és ezzel az érzéssel nem volt egyedül. 

Fotó: YouTube

„Tulajdonképpen nem értettem... egyszerűen elmondta hússzor, hogy mi fog történni, de egyáltalán nem értettem. Szerencsére nem lettünk felrabolva.”

– kezdte Nánási, majd így folytatta:

Pedig volt egy pillanat, amikor azt gondoltam, hogy ez az utolsó napom

– mondta a kamerába Nánási Pál, miután végül épségben elindultak eredeti úti céljuk felé. 

 

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját