Létrehozva: 2022.10.28.

Elhunyt minden idők legnagyobb rock and roll legendája

Lesújtó hírt közölt az ügynöke, ami az egész zenészszakmát gyászba döntötte: 87 éves korában elhunyt Jerry Lee Lewis.

Szerző Ripost

Jerry Lee Lewis, a rock and roll úttörője, aki a könnyűzene egyik leghíresebb alakjává vált, 87 éves korában elhunyt. A lesújtó hírt ügynöke, Zach Farnum jelentette be. 

Fotó: Pixabay

A zenész pénteken hajtotta örök álomra a fejét otthonában, a Mississippi állambeli DeSoto megyében. A halála okát egyelőre nem közölték, de úgy tudni egy ideje már gyengélkedett.

Lewis hat gyermeke közül kettő fiatalon halt meg: Steve Allen Lewis háromévesen belefulladt egy úszómedencébe, míg Jerry Lee Lewis Jr - aki apja mellett dobolt - 19 évesen autóbalesetben halt meg. Négyen - Ronnie Guy, Phoebe Allen, Lori Lee és Jerry Lee III - túlélték őt, akárcsak felesége, Judith.

1984-ben túlélt egy műtétet, amelynek során eltávolították a gyomra egyharmadát, miután többszörös gyomorfekélyt kapott. 1986-ban egyike volt az első 10 előadónak, akit Elvis Presley, Chuck Berry és mások mellett felvettek a Rock'n'Roll Hírességek Csarnokába - írja a The Guardian.

Lewis 40 stúdióalbumot rögzített, a legutóbbi a Rock & Roll Time volt 2014-ben. Előző albuma, a Mean Old Man 2010-es megjelenésekor az amerikai Top 30-as listán szerepelt, és olyan sztárokkal készített duetteket, mint Mick Jagger, Sheryl Crow, Willie Nelson és Eric Clapton.

 

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját