Létrehozva: 2022.09.30.
Módosítva: 2022.09.30.

Ördög Nóra: Sok szálon fut az életem

A TV2 műsorvezetője egy évvel ezelőtt elhatározta, hogy némileg visszavesz a tempóból. Mára rájött, hogy ez neki nem fog menni...

Ördög Nóra az a fajta ember, akit távolról nézni is fárasztó, közelről nézni pedig lehetetlen, hiszen időnként alig lehet őt utolérni, úgy pörög. A Ripost-nak viszont most sikerült őt néhány percre elcsípnie, hogy megkérdezzük tőle: tervez-e valamikor a távoli jövőben hátradőlni és nyugodtan szemlélni mindazt, amit létrehozott. A válasz nem lepett meg minket... 

Fotó: Szabolcs László / Ripost

"Egy ideje elhatároztuk, hogy nem növesztünk több lábat, inkább próbáljuk üzembiztosan működtetni a meglévőket, és ezt be is tartjuk."

 A mi feladatunk most az, hogy egyensúlyt találjunk ebben a rendszerben. 

"Ez persze hatalmas kihívás, hiszen mindketten a kreatív részét élvezzük a munkának, de üzemeltetni is tudni kell a vállalkozásainkat, emellett azért időt szakítunk a közös kikapcsolódásra is" - kezdte Ördög Nóra, akit az október 10-én induló Ázsia Expressz harmadik szériájának sajtótájékoztatóján kaptunk el néhány szóra. 

A műsorvezető ugyan csupán 41 éves, de olyan tempót diktál, melyből arra lehet következtetni, hogy tudatosan készül a néhány évtized múlva esedékes nyugdíjas évekre. Mint kiderült, ez nincs így, bár Nórinak valóban voltak hiú ábrándjai az elkövetkezendő évekkel kapcsolatban. "Az elmúlt két-három év bebizonyította, hogy nem igazán érdemes sokkal előre gondolkodni, hiszen mindegy, mit találsz ki, vagy mit tervezel, bármi történhet. Az élet majd dobálja a lapokat, mi pedig reagálunk. Ha a Palkóval mi ketten össze tudunk kapaszkodni és egyben tudjuk tartani a családunkat, ahogyan eddig, az a mi igazi célunk és sikerünk" - mosolyodott el Nóri

"A legtöbb ember, így mi is vágynánk arra, hogy valamikor a távoli jövőben már csak hátradőlve nézzük, ahogyan maguktól működnek azok a vállalkozások, amiket elindítottunk. Ma már tisztán látszik, hogy ez nem így lesz. Ráadásul arra is rájöttem, hogy én nem is ilyen típus vagyok. Talán nem is tudnék hosszú ideig hátra dőlni. Tavaly volt a negyvenedik születésnapom és egy teljes évem ment el azzal, hogy agyban treníroztam magam a lassulásra. Nem igazán ment."

Nekem ezt kell elfogadnom, hogy sok szálon fut az életem.

"Persze az is lehet, hogy ez majd egyszer átfordul bennem, és nagyobb igényem lesz a pihenésre. Arra viszont most is figyelünk, hogy a szoros időbeosztásunkba is mindig beiktassunk, egy-egy szünetet, fenntartva az egyensúlyt" - mondta Ördög Nóra, aki az esemény után rögtön egy újabb teendő felé vette az irányt.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni