Létrehozva: 2022.09.30.
Módosítva: 2022.09.30.

Komoly kirohanást intézett a gagyi ellen Polgár Tünde

Az egykori luxusfeleség különleges misszióba kezdett saját csatornáján. Jó, ha figyelünk rá és megfogadjuk a tanácsait.

Szerző Maca néni

Ha a sarat dunsztos üvegbe zárjuk és feltesszük a polcra, nem válik lekvárrá. Ez az örökbecsű igazság illik leginkább arra a misszióra, amit Polgár Tünde vett a nyakába. Fogalmazhatunk úgy is, hogy harcot vív a fölösleges, ugyanakkor kirívó proliság ellen, ami nap mint nap egyre nagyobb számban jön szembe velünk az utcán, a buszon vagy a  villamoson. És éppen itt van a kutya elásva, hiszen aligha láthatunk kellemetlenebb viseletet a tömegközlekedésen, mint egy hatalmas, csiricsáré luxusmárkalogós ruhát, amiről süt, hogy a kínai piacon sózták rá "ócón" a kivagyiságra hajlamos viselőjére. Persze ne törjünk pálcát senki felett, hiszen megeshet, hogy egy valóban jómódú utastársba botlottunk, akinek történetesen éppen lerobbant az egyébként nem lízingelt, sokmilliós verdája, de lássuk be, ennek az esélye majdnem nulla. 

Fotó: Máté Krisztián / Bors

Nos, ez az a jelenség, amire felhívja a figyelmet Polgár Tünde, aki alternatívát is kínál azoknak, akik szeretnének divatosan öltözni, de nem engedhetik meg maguknak, hogy  eredetit vásároljanak maguknak egy-egy luxusmárka kínálatából.

Ott a pont! 

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott