Létrehozva: 2022.09.26.

Ilyen még nem volt: Kisfia nélkül utazott külföldre a magyar színész

Németh Kristóftól többen is kérdezték, miért nem mutat képeket a kamaszfiáról a nyaralós posztjaiban.

Szerző Maca néni

Németh Kristóf idén nyáron csak néhány napos pihenéseket tudott beiktatni, ezért úgy döntött, hogy most pótólja be a családi nyaralást. A színész örömébe azonban egy kis üröm is merült, hiszen erre a pihenésre nem utazott velük kamaszfia Lóci. Ez feltűnt Kristóf követőinek is, akik rá is kérdeztek ennek okra. 

Fotó: Facebook

Kristóf a majorkai szállásukat bemutató videóban tért ki arra, hogy miért maradt otthon Lóci. Az ok pedig prózai, hiszen a kamaszfiú idén kezdte meg gimnáziumi tanulmányait, vagyis jobbnak látták, ha nem mindjárt egy kéthetes hiányzással kezdi meg az évet. Ugyanakkor Lóci egyre jobban szerepel golfversenyzőként és bizony a versenyszezonnak még koránt sincs vége. Így a fiatal srác maga döntött úgy, hogy nem szeretne kiesni a ritmusból és inkább végig csinálja szezont. 

Kicsit azért irigykedünk... 

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott