Létrehozva: 2022.07.12.

Előkerült egy felvétel Solti Ádámról: Ezt mondta, miközben titokban szült a szeretője

A videó akkoriban készült, amikor Ádámot apává tette a szeretője.

Szerző rp

Képmutatónak tartják az internetezők Solti Ádámot, akiről a napokban került elő egy 2020-ban készült felvétel. Miután kiderült, hogy a színész évekig szeretőt tartott, aki pontosan abban az évben gyermeket szült neki, így az emberek egy picit más fényben látják már Ádám nyilatkozatát. A felvételen ugyanis arról beszél, milyen nehéz időszakon mennek keresztül a feleségével, Bernivel, akinek volt egy méhen kívüli terhessége, pedig "nagyon tervezték, nagyon várták" a picit. Ráadásul már túl voltak egy sikertelen lombikon is.

Fotó: TV2

Nálunk ez olyan, ami nem szégyelnivaló, abszolút nem szégyelnivaló. Mindenképp fogunk még próbálkozni. Csak most már picit koncentráltabban talán, mert tudjuk, hogy mi miután következik, mi mit jelent. Igazából addig megyünk, amíg nem sikerül. Ki nem?

- fogalmazott akkoriban Ádám úgy, hogy titokban egy másik nőt ejtett teherbe.

"A szeretője meg 2020-ban szült" - jegyezte meg rögtön az egyik internetező a videó alatt.

"Jaja. Szakadok, mekkora képmutatás" - fűzte hozzá más.

A felvételt ide kattintva nézheted meg!

 

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek