Létrehozva: 2017.05.03.

Weisz Fanni az INFINITI 2017-es év hazai nagykövete

A Gablini Cégcsoport tagjaként, az Infiniti hazai márkaképviselete ezúton bejelenti együttmûködését Weisz Fanni-val 2017-ben. Az együttmûködés keretében Fanni az Infiniti magyarországi nagykövete és arca, melyre az INFINITI kifejezetten büszke.

Gáti András, az Infiniti hazai képviseletének marketing és kommunikáció igazgatója a elmondta, hogy „Hihetetlen büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Fanni-val dolgozhatunk 2017-ben, azt gondolom, hogy Fanni szépsége, kedvessége – de ennél még fontosabb, hogy kitartása, a munkához való hozzáállása sokunk számára példaként, így Fanni példaképpé válhat. Törekvései a sorstársai és munkája, barátai és kapcsolata iránt felkeltette érdeklődésünket és csaknem 2 hét alatt sikerült megállapodnunk egymással – erre lehet azt mondani, hogy „első látásra szerelem” volt a márka és Fanni között.”

 

Weisz Fanni az együttműködésről elmondta, hogy "alig három hete még nem gondoltam, hogy egy olyan csodálatos autót vezethetek majd, mint az Infinti márka egyik modellje. Most tanulok vezetni és egy klipforgatáson találkoztam Gáti Andrással marketing és kommunikációs igazgatóval és két gyönyörű Infinitivel. Beszélgetni kezdtünk a vőlegényemmel és Andrással - persze főleg ők "szakmáztak" - de nekem rögtön megtetszett a márka. Gyönyörű színek, elképesztő belső formavilág, elegáns megjelenés. Tudom ez így nagyon "csajos", de egyből oda voltam mindkét modellért. Az Infiniti marketingvezetője aztán segített és pár nappal később megmutatta a Q30-ast. A vőlegényemet az győzte meg, hogy biztonságban tudhat. Minden olyan kütyüvel ellátták ezt az autót, ami nem csak nekem tetszik külsőségeiben, hanem Peti is beadta a derekát az autó belső tulajdonságai miatt. Nagyon köszönöm hogy engem választott márka nagykövetté ez a prémium brand. Izgatottan várom, hogy megszerezzem a jogosítványom és vezethessek!"

 

Fanni a hazai piac legkedveltebb INFINITI modelljét kapja, mely jelenleg az INFINITI Q30. Engedjék meg, hogy az alábbiakban egy rövid összefoglalás keretében bemutassuk az új autót.

 

Fanni az INFINITI Q30 kompakt kiscsaládi modell-t fogja használni, 1.6 turbós, 156 Le-s benzines motorral, automata váltóval, Premium Tech felszereltséggel és minden biztonsági extrával. A Q30 az EURO NCAP törésteszten kategóriája legjobbja lett,  az INFINITI kiemelten fontosnak tartotta, hogy Fanni a jogosítvány megszerzését követően a lehető legnagyobb biztonságban szerezzen vezetési gyakorlatot – melyben a Q30 rendszerei, mint a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, ütközésre figyelmeztető rendszer és ráfutásgátló rendszer, a holttérfigyelő rendszer, a panoráma kamera (illetve, első-hátsó kamera is), automata parkolást támogató rendszer, adaptív tempomat is segíti és támogatja őt.

Gáti András elmondta, hogyMárkánk olyan, mint Fanni. Bátran kilépünk a komfortzónánkból. Míg másoknak elég, ha egyszerűen autókat fejlesztenek, mi egy lépéssel tovább megyünk –  célunk, hogy olyan autókat építsünk, amelyek az emberi teljesítőképesség határait feszegetik. Autóink fejlett technológiai megoldásai kitágítják az érzékelés határait, markáns megjelenésük sehol nem maradhat észrevétlen, kiemelkedő teljesítményük  felpezsdíti vezetőjük vérét. Az INFINITI Q30 reflektorfénybe, helyezi őt a városban is – a forgalom fölé magasodó kiállásával, és drámaian elegáns, kifejező vonalvezetésével.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot