Létrehozva: 2021.12.07.

„Vitatkoztunk, hogy oltassa be magát” – zenésztársai kérlelték Kóbor Jánost

Bár az orvosok mindent megtettek érte, a legendás zenész szervezete végül feladta a harcot a koronavírus ellen. A barátai szerint Mecky úgy halt meg, hogy az utolsó pillanatban is azt gondolta, őt semmi sem győzheti le.

Mecky elment – torokszorító csend honol most minden helyiségben, ahol elhangzik ez a rövid, szívbemarkoló, letaglózó mondat. Tudtuk, mindenki tudta, hogy beteg volt, november kilencedikén került kórházba, ahonnan bár a család, a zenésztársak, a barátok és rajongók ezrei imádkoztak érte, csak nem jöttek jó hírek.

Ennek ellenére is kivétel nélkül mindenki hitte, hogy Mecky meg fog gyógyulni. Kijön a kórházból, mikrofont ragad, és megint énekel nekünk, ahogy tette azt az elmúlt hat évtizedben. Három hete aggódott érte az ország, de a barátoktól tudni lehet, hogy ő egy pillanatra sem keseredett el. Hitt a fizikai erejében. Sajnos nem mérte fel, mekkora a baj.

A zenekar a Facebookon közölte a tragikus hírt

Feladta a szervezete a harcot

Hiába volt a legendás zenész egész életében büszke arra, hogy milyen jó kondícióban van, a koronavírus ellen sajnos nem győzhetett.

Hiába tettek meg mindent érte az orvosok, végül a szervezete december hatodikán feladta a harcot. A zenésztársait sokkolta a halálhíre. Mindenki azon töpreng most, hogy vajon másképp történt volna minden, ha Mecky beoltatja magát? Erre sajnos már nem kaphatunk választ.

Az OMEGA menedzsere, Trunkos András is azt mondja: Kóbor legyőzhetetlennek érezte magát

„Mecky nem volt vírustagadó, egyszerűen nem szerette volna beoltatni magát. Az oltásokban nem hitt. Kiváló fizikai állapotban volt még egy hónappal ezelőtt is, nem volt hajlandó rettegni a vírustól, nem akart vakcinát” – mondta a menedzser, majd így folytatta: „Az utolsó percben sem vette tudomásul, hogy mennyire beteg.”

Kóbort a zenésztársak is rendre győzködték, hogy 78 évesen jobb lenne, ha beoltatná magát. De az ő hangjuk is kevés volt ahhoz, hogy a legenda meggondolja magát.

Zalatnay Cini: Vitatkoztunk, hogy oltassa be magát

Az énekesnő könnyeivel küszködve és gombóccal a torkában emlékezett vissza a legendás zenészre.

„Büszke volt arra, hogy tökéletesen egészséges, semmilyen káros szenvedélye nincs” – mondta megrendülve a Borsnak Zalatnay Cini.

„Sokáig én sem akartam felvenni az oltást, de aztán összevitatkoztunk rajta, hogy ő is oltassa be magát, mint én. Nem vagyunk már gyerekek!”

Cini szerint Kóbor Jánosból mindig áradt az élet, az erő és az egészség.

„Mindenki szerette. Emberi és emberközeli sztár volt” – tette hozzá Cini.

Nagy Feró: Miért nem adatta be magának azt a rohadt oltást?!

A Kóbor család egyik legközelebbi barátját, Nagy Ferót hívta a Bors újságírója, hogy megkérdezze, hogyan érzi magát a történtek után:

„Tulajdonképpen napok óta tudtam, hogy Mecky el fog menni. Lélegeztetőgépen volt már ki tudja, mióta, és mélyen belül tudtuk, hogy előbb- utóbb el kell köszönnünk tőle. Ilyen körülmények között az embernek nincs sajnos sok esélye. Miért nem adatta be magának azt a rohadt oltást?! Hiába próbáltuk rábeszélni őt. Egész egyszerűen nem lehetett... Egy csodát vitt el tőlünk a jóisten ma, akit senki nem fog tudni pótolni” – mesélte könnyeivel küszködve a Beatrice frontembere.

Pataky Attila: Éreztem, hogy valami baj közeleg!

Pataky Attila összeomlott a halálhír hallatán. Saját bevallása szerint Kóbor János egyik legnagyobb csodálója volt.

„Egész éjjel nem aludtam, többször fölkeltem. Forgolódtam álmomban, kettőkor, négykor, fél ötkor arra kaptam fel a fejem, hogy kalapál össze- vissza a szívem. Éreztem, hogy valami baj közeleg, de nem tulajdonítottam neki sok jelentőséget” – kezdte a Borsnak sírva az Edda énekese, aki az újságírótól értesült a halálhírről.

„Igazságtalan az élet. Amikor valami jó történik velünk, akkor úgy repül el mellettünk az idő, mintha puskából lőtték volna ki, de ilyenkor, amikor valami megrendít minket, akkor minden egyes pillanat egy önálló örökkévalóságnak tűnik. Az elmúlt egy év megtizedelte az Omegát, és nem tudom elmondani, mennyire szomorú vagyok, hogy azok az emberek, akiket talán a világon a legjobban tiszteltem, elmentek. Nem lesz még egy ilyen kiemelkedő alakja a magyar zenei életnek. Remélem, Kóbor János fentről, ahogy lenéz majd ránk, látja, hogy mennyit jelentett mindannyiunknak” – tette hozzá elérzékenyülve Pataky Attila, aki ennyivel búcsúzott Meckytől: „Vigyázz magadra!”

Molnár György Elefánt: A dalainkban tovább élünk!

Kóbor János zenésztársa hiába tudta, hogy nagy a baj, végig bizakodott.

„A halálra nem lehet felkészülni, pedig tudjuk, hogy egyszer elérkezik az idő. Egy korszak lezárult, és nemcsak az Omegának, hanem a könnyűzenében is. Olykor felteszik nekem a kérdést, hogy félek-e a haláltól. De nem félek, mert a dalainkban tovább élünk, ahogy Mecky is, a zene erre is jó” – nyilatkozta Molnár György gitáros, akit megrázott Kóbor János halálhíre, elmondta, hogy azt kívánja a jövő generáció zenészeinek, hogy készítsenek sok jó dalt, melyekben tovább élnek majd.

A zenész hozzátette, hogy hatvan évet dolgoztak együtt, olyanok voltak az Omega-tagok, mint egy nagy család, hiszen többet voltak együtt, mint a vér szerinti rokonaikkal.

2013. március 15. Kossuth-díjat kapott a zenekar (Fotó: MTI)

Elefánt arról volt híres, hogy energikusan művelte a gitározást a színpadon. Egyszer egy drága import mikrofon ennek áldozatául esett, akkor zenésztársai az „elefánt a porcelánboltban” jelzővel illették őt, ebből alakult ki a beceneve.

64 évesen lett édesapa

Kóbor János sok kritikát kapott azzal kapcsolatban, hogy nagyon későn vállalt még egy gyermeket. A zenész azonban nem törődött a rossznyelvekkel, a kislánya, Léna és közte ugyanis olyan szoros kapocs volt, ami párját ritkítja. – Azt mondták, felelőtlenség ilyen korban gyereket vállalni, mert nem fogom sokáig kísérni az élete során, és ez neki is milyen rossz lesz. De a statisztika alapján én már nem élek, ugyanakkor van ellenpélda is, akik 90 fölött is jó formában vannak. Nem foglalkozom a korkérdéssel – mondta Kóbor 2017-ben.

Presser Gábor: Jaj, Mecky!

Presser Gábor egy fotóval és annak emlékével búcsúzott. „Vajon mi van a papíron? Az biztos, hogy dalszöveg, valami kézzel írott. Az írógéppapírnál kicsit kisebbnek látszik. Biztos, hogy stúdióban vagyunk, azt sejtem, a Tízezer lépés lemez felvételei idején készülhetett a fotó. Nincs a képen semmi rossz, két ember dolgozik. De ha ránézek, elfog a szomorúság. Melyik dal lehet? Már nem tudjuk meg soha. Jaj, Mecky” – írta a Facebook-oldalán.

„Hamvasztást szeretnék”

Kevesen tudják, de az Omega frontembere nem viselte jól a bezártságot, ahogy a levegőtlenségtől is szenvedett, gyermekkorában egyszer el is ájult egy zsúfolt tornateremben. Erről a Ripost7-nek mesélt, amikor azt is elárulta, az előbbiek okán nem szeretné, ha majd egyszer a föld alá temetnék el. „Egyértelmű, hogy hamvasztást szeretnék. Ha belegondolunk, ott 10 perc alatt lezajlik minden. Ezt már gyermekkoromban sem értettem, hogy miért kell a föld alá temetni az embereket, hiszen egy kémiai folyamat zajlik le így is, úgy is, csak vagy néhány pillanat alatt, vagy hosszú évek alatt. Az, hogy megtalálják a csontomat 1000 év múlva, már kit érdekel…” – mondta fanyar humorral Kóbor János, aki arra vágyott, hogy hamvait a Balatonba szórják bele.

Miből, mennyi?

Az Omega egyedülálló eredményeket ért el a magyar zenei életben. A Liszt Ferenc-díjjal kezdve az EmeRTon díjon át a Kossuth-díjat is megkapta a zenekar a maga 20 albumával. Olyan slágerekkel vezette a sikerlistákat, mint a Léna és a Gyöngyhajú lány, aminek feldolgozása világszínvonalú előadók számára is természetesnek hatott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Vezércikk – Orbán Viktor az Európai Parlament vezetőinek leváltására készül + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője