Létrehozva: 2021.11.27.

A Viszkis vallomása: Nem számítottunk a második babára

A Viszkis rablóként ismerté vált Ambrus Attila nem akart hinni a szemének, amikor felesége megmutatta neki a terhességi tesztet. Attila azóta már kétszeres apuka.

Ambrus Attila második gyermeke éppen két hete született meg, ami csodaszámba megy, hiszen Magor nem tervezett gyermek, mivel a szülők úgy tudták, természetes úton esélyük sincs szülővé válni.

Ambrus Attila

A Viszkis rabló erről a vasárnap este adásba kerülő Frizbi felvételén mesélt Hajdú Péternek. „Az első gyermekünk lombikprogramban jött a világra és az orvosok egyöntetűen azt mondták, hogy más módon nem lehet kisbabánk. Aztán mégis csak lett, hiszen Magor természetes úton fogant. Nem is terveztük...”- kezdte a LifeTV stúdiójában Ambrus Attila, aki eleinte nem is arra gyanakodott, hogy a felesége állapotos.

Ambrus Attila

„Néztem, ahogy nő a feleségem pocakja és mondtam is neki, hogy csináljon valamit, mert jön a nyár és megyünk a strandra, ahol engem ismernek. Aztán gondoltam vegyünk egy tesztet. Meg is jelent a csík, de az volt az első gondolatom, hogy tuti lejárt a szavatossága, szóval vettünk még hármat. Persze mindegyiken meg is jelent a piros csík. Úgy voltunk vele, ha ez a baba hozzánk akar jönni, akkor jöjjön csak” - magyarázta Hajdú Péternek a Viszkis rabló.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

magyarnemzet.hu

A Mi Hazánk áll a gyermekoltás-ellenesek mozgalma mögött

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője