Létrehozva: 2021.01.29.

Vincze Lilla és Ember Márk élő adásban tisztelegnek a legenda emléke előtt

Páratlan módon emlékeznek meg a tavaly elhunyt Bergendy Istvánról A Dal 10. évadának első élő show-jában.

Szombaton Vincze Lilla és Ember Márk előadásában a Liszt Ferenc-díjas zenész slágereiből hallhatnak összeállítást a dalválasztó nézői. Medveczky Balázs, A Dal 2021-nek otthont adó Duna Televízió csatornaigazgatója a műsorelem jelentőségéről akképpen fogalmazott, hogy „Magyarország egyetlen dalversenyének a szerzemények adják az esszenciáját. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a hazai zenei élet legendás zeneszerzőjének munkássága előtt tisztelegjünk”

A jubileumi műsor zsűritagjának és A Dal 2020 döntősének közös produkciójában ismerős örökzöldek csendülnek fel, ezzel visszaidézve az énekes emlékét, hiszen „A Dal nemcsak az újról szól, hanem azokról a nagy mesterekről és példaképekről is, akik valamennyi generáció számára óriási értéket jelentenek” – vélekedik Vincze Lilla. Az eMeRTon-díjas énekesnő elárulta, hogy a fellépést több okból is felemelőnek tartja: Bergendy Istvánhoz személyes kötődésem van: 1986-ban az Interpop Fesztiválon ő volt az első, aki gratulált nekem. Emellett egy olyan tehetséggel énekelhetek, aki már bizonyított ezen a színpadon

A tavalyi döntős vendégfellépőként való visszatérése még különlegesebbé teszi az első adást. Ember Márk 2020-ban Tovább című szerzeményével a döntőig menetelt, a zsűri szavazatai alapján bekerült a legjobb 4 produkció közé. „Versenyzőként nagyon izgultam, most még jobban – kezdte nevetve a fiatal zenész – főleg, hogy Vincze Lilla partnere lehetek, aki előző évben még az ítészem volt. Ez egy őrülten jó érzés és megtiszteltetés, amit A Dalnak köszönhetek, ezért is tanácsolom a mostani mezőnynek, hogy bátran mutassák meg önmagukat és a zenéjüket az országnak, mert ez egy csodálatos lehetőség. Én megerősítést kaptam abban, hogy dolgom van a zenével és a dalszerzéssel.”

A Dal 2021 – január 30-tól hét héten át szombat esténként a Duna Televízió műsorán 19.35-kor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai