Létrehozva: 2016.12.10.

Váratlan fordulat: Kitálalt a szakításról Stohl András

Több pletyka is terjed már a színészrõl, aki úgy érezte, hogy eljött az ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

Megtörte a csendet Stohl András! Ahogy a %RIPOST% is megírta, az ismert színész tizenkét év után hagyta el gyermekei anyját, el is költözött fóti házukból. Beindultak a találgatások arról, hogy Stohlnak új szerelme van, egyes lapok szerint egy színházi büfésnővel jött össze, ám a művész cáfolta a pletykákat.

Elfáradt a kapcsolatunk, mindkettőnknek úgy a jobb, ha külön utakon folytatjuk. A híresztelésekkel ellentétben nincs másik nő az életemben, de ha úgy adódik, nyitva a szívem

- nyilatkozta Stohl András a Best magazinnak.

A lapnak azt is elmondta, hogy a szakítás ellenére ezentúl is hetente háromszor, mint ahogyan eddig is, fél 7-kor ő viszi a fiát bölcsődébe, lányát pedig iskola után tornára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot