Létrehozva: 2020.09.15.

Tudatosan tönkretette hangszálait Vastag Csaba

Csaba produkciója után perceken át zúgott a vastaps a TV2 stúdiójában. Az énekes olyan jól hozta Louis Armstrong érces hangját, hogy a Sztárban Sztár zsűrije is álló ovációval díjazta.

Vastag Csaba gyakorlatilag eltűnt a zseniálisan elkészített maszk és jelmez alatt és töklöketesen átlényegült a XX. század talán legjelentősebb előadójává. A magyar énekes nemcsak „Satchmo” mozgását vette le pontosan, de a senkiével össze nem téveszthető hangszínt is a magáévá tette, ami, saját bevallása szerint, élete egyik legnehezebb feladata volt.

Fotó: Bors

„Fogalmam sem volt, hogy mit tudok majd itt csinálni, mert korábban soha még csak meg sem próbáltam utánozni valakit. Úgy voltam vele, hogy megnézem, jó lehetek-e ebben… Eddig talán egy kicsit túl komolyan vettem a dolgokat, vagy inkább másképp vettem komolyan, mint ezt a ma esti produkciót. Az első két adásban nagyon rámentem az apró részletekre, de mostanra rájöttem, hogy ütősebb, ha egy nagy dolgot csinálok és arra koncentrálok. Louis Armstrongnál ez lett a hang”- kezdte lapunknak az adás után Csaba, aki nem akárhogy érte el a győzelemhez vezető tökéletességet.

Fotó: Bors

„Mindent feltettem egy lapra és egy hetet dolgoztam azon, hogy tönkretegyem a hangszálaimat. Neki volt rá cirka hatvan éve, amire nekem mindössze hét nap állt a rendelkezésemre, így bele kellett húznom. Rengeteget szivaroztam és jéghideg söröket ittam„- tette hozzá nevetve az énekes. ”Emellett sokat üvöltöztem, így született meg ez a hang, ami egyébként elég komolyan velem maradt”- mondta Csaba, aki csak remélni tudja, hogy fel tud majd készülni a következő vasárnapra, amikor Lady Gagát kell majd alakítania.

Rászoruló zenészeknek segített Vastag Csaba 5 évvel ezelőtt hozta létre alapítványát, melynek célja, hogy rászoruló, tehetséges gyerekeket támogasson. A járvány alatt a kuratórium úgy döntött, hogy az Őrizd az Álmod Alapítvány számláján lévő néhány millió forintot szétosztják a zeneiparban tevékenykedő gyermeket nevelő kollégák között, hiszen a koncertek leállításával ők kerültek a legnehezebb helyzetbe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai