Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.05.07.

Takáts Tamás: Majka ne turkáljon senki pénztárcájában!

Nyilvánosan akadt ki Majka és képmutatónak nevezte azokat a rendszeresen nagyobb munkákban részt vevő zenészeket, akik pályáztak az Artisjus gyorssegélyére. Takáts Tamás azonban kiállt a pályatársai mellett, és keményen visszaszólt az Ózdi hősnek.

A kizárólag csak a fellépések, koncertek után járó gázsiból élő zenészeket meglehetősen rosszul érinti a világjárvány. Ők már második hónapja dekkolnak otthon munka nélkül, és sokuknak nincs annyi megtakarítása, hogy hosszú hónapokig meglegyenek bevétel nélkül. Éppen ezért bruttó 160 ezer forinttal támogatja a koronavírus alatt bajba jutott zenészeket az Artisjus. A jogvédő iroda egy pályázat keretében nyújtott segítő jobbot, a segélyben részesültek névsorát pedig nyilvánosságra is hozta a szervezet. A 400-as listán a kisebb bandák dobosai mellett vannak kifejezetten nagynevű előadók.

Valószínűleg a névsort Majka is átnézte, mert a Facebook-oldalán teljesen kiakadt. Úgy tudni, azt írta: reméli, mindenki elszámol majd a lelkiismeretével, aki beadta a pályázatot a jogvédő irodához. Arról is írt, kíváncsi, mit írhattak a kérvénybe azok, akik tízmilliós kocsikkal járnak, képernyőn vannak, hencegnek a Facebookon meg az Instán, forgatnak vagy éppen tavaly egy raklap pénzt kerestek, vagy olyanok, akiknek egyszerűen csak nem volna szükségük rá. Úgy véli, szánalmas, hogy azok elől veszik el a pénzt, akik igazán rászorulnak. Megírta Majka, hogy a zenekarunkból is van fent valaki, de az illető felajánlotta jótékony célra az összeget. A Bors telefonon próbált utolérni a rappert, ám lapzártánkig nem reagált.

Az egyik támogatást megigénylő közismert zenész, Takáts Tamás azonban annál beszédesebb volt. A Karthago énekese keményen visszaszólt a rappernek. – Majka csak ne turkáljon senki pénztárcájában! Főleg úgy, hogy gyanítom, ő a sokszorosát keresi annak, amit mi, „képmutató” zenészek. Vagy talán az a baja, hogy lecsúszott a támogatásról? – tette fel a kérdést Takáts Tamás, aki egyébként nem is veszi túlzottan magára Majka üzenetét, hiszen saját bevallása szerint neki valóban szüksége van a segélyre.

– Nemhogy tízmilliós autóval, de már pár százezressel sem közlekedem. Én magam biciklivel járok, és igen nagy szükségem van minden egyes forintra. Persze ezt olyan, akinek még a járvány idején is van mit a tejbe aprítania nem értheti, pedig ez a szomorú valóság. Sokan rá vagyunk szorulva a segélyre, még akkor is, ha az nem egy nagy összeg. És egyébként is, szerintem kerestük már annyi pénzt a jogvédő irodáknak, hogy ha baj van, akkor ők is viszont segítsenek minket. Pont neki nem kell erről magyaráznom... – mondta a zenész a Borsnak, aki egyébként maga is szokott jótékonykodni, például gyakran támogatja az egyházat és a kórházakat.

– Majkát is szívesen vendégül látom az otthonomban egy ebédre, ha gondolja. Vagy ha neki nincsen ez ínyére, akkor konzerveket is tudok küldeni a számára. Én ugyanis magamból indulok ki, és nem kérdőjelezem meg azt, ha a másik bajban van – zárta Takáts Tamás, akinek véleményét többen is osztották, noha volt olyan zenész is, aki Majka kirohanása után inkább visszavonta a lapnak tett nyilatkozatát.

Szigeti Ferenc és Czutor Zoltán azonban nyíltan vállalta, hogy megigényelte a szociális támogatást.

- Én is megkaptam a gyorssegélyt, noha őszintén bevallom: kicsit nagyobb összegre számítottam. Legalább ennek a háromszorosa húzna ki a bajból, de persze minden forintnak örülök, amivel segítenek, hisz a kis nyugdíjamból nem sokra megyek. Abból akár éhen is halhatnék – vallotta be Szigeti Ferenc.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot