Létrehozva: 2017.08.26.

Ezért a dalért őrülnek most meg: Új klippel robbant be a magyar énekes!

Az énekes stílust váltott! Bejött neki!

Az "Ez az út az az út" című dalból készítette el Tilinger "Házibuli"  Attila az idén 15 éves pályájának eddigi egyetlen videoklipjét, amely öt nap leforgása alatt több mint negyedmillió kattintással büszkélkedhet.

"Titkon számítottam arra, hogy nagy lesz az érdeklődés a klip iránt, hiszen amellett, hogy a hátam mögött álló csapat mindent okosan épített fel, egy rendkívül jó dalról, és egy valóban profi klipről van szó, amelynek a szereplői mellett sem szabad szó nélkül elmenni, hiszen profi modellek, akik közül többen európai és világkarriert futottak már be" - kezdte a %RIPOST%-nak az énekes.

"Felvonultatjuk a sokszínűséget a klipben a szereplők által, akik megélik a rosszat és a felhőtlen vidámságot is a filmben, ezzel is azt szerettük volna kifejezni, ami a dal üzenete: éld meg a mindennapok örömét és bánatát, ne nézz hátra, csak haladj az úton, aminek a végén pont ott fogsz állni, ahol szeretnél, ha kellően bátor vagy hozzá és mersz belevágni akár az őrült kalandokba is, hiszen az élet ilyen, a világ magától nem fordul meg körülöttünk! Nekünk kell fordítani rajta!

Mindezek után, amikor szembesültünk azzal, hogy több százezres nézettséget produkál a videó nagyon rövid idő alatt, akkor éreztük azt, hogy valóban érdemes volt egy kicsit zeneileg, tartalmilag és formailag is megújulni, és ebből már bukás biztosan nem lesz.

Ebből adódóan már egy új dalon dolgozunk, amelyből szintén videót szeretnénk forgatni, ez még izgalmasabb történet lesz, hiszen a dalt is aznap hallhatják majd először a rajongók, amikor a klip megjelenik" - folytatta Attila.

"Azt hiszem, minden régimódiságom ellenére kezdek hinni az online média erejében" - tette hozzá Attila, akinek a dal címével fémjelzett lemeze is erős rajtot vett a hivatalos MAHASZ top 40-es, országos lemezeladási listáján.

"Mérhetetlenül büszke vagyok, minden, ami most történik velem, erősen inspirál a folytatásra. Most pihenek kettő hetet Egyiptomban, de szeptember közepétől újult erővel vetem bele magamat a munkába" - mondta Attila.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRSZERENCSE

Tiéd lett az 5,6 milliárd forint? Itt vannak a nyertes lottószámok

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra