Létrehozva: 2021.04.08.

„Maga volt a pokol” – Szörnyű kínokkal küzdött Zsidró Tamás

Megérintette a halál szele Zsidró Tamást, aki a poklok poklát járta végig a betegsége alatt. Lázasan levegő után kapkodott, s már nem látott más kiutat, csak a lélegeztetőgépet.

Bár nagyon vigyázott magára, s szigorúan tartotta magát a szabályokhoz, mégis elkapta a koronavírust a sztárfodrász. Zsidró Tamásnak élete legrosszabb rémálma vált valóra: tíz napon át küzdött a démonjaival legyengülve, lázasan, levegőért kapkodva feküdt az ágyban. A híresség úgy hiszi, egy bevásárlás során kaphatta el a fertőzést – lévén sehova máshova, csak közértbe járt – éppen pár nappal azután, hogy megkapta az első védőoltását március elején. Az életerős sportember még ma sem ocsúdott föl az embert próbáló hetekből.

Fulladt, alvás és látászavarokkal küzdött – volt pillanat, amikor úgy érezte, utoléri a vég
Fotó: Instagram

„Nem gondoltam, hogy ennyire borzalmas lesz, de azt kell mondjam, az ellenségemnek sem kívánom ezt a két hetet. Az első tíz nap komolyan mondom, maga a pokol volt. Látászavarral kezdődött. Azon kaptam magam, hogy hiába nézem, nem látom rendesen a betűket, és éreztem, hogy valami bezavar az agyi központba is, mert egyszerűen nem áll össze a szó. Aztán jött a gyengeség, és az alvászavarok. Reggel nyolc órának éltem meg az éjszaka kellős közepét, és el­kezdődtek a lázálmok is” – kezdte a Borsnak Zsidró, aki egy alkalommal tényleg azt hitte: eljött a vég.

„Éjjel három körül lehetett, amikor arra ébredtem, hogy nagyon nehezen kapok levegőt. Bevallom férfiasan, nagyon megijedtem, és azt éreztem, hogy itt az idő mentőt hívni. Magas lázam is volt, és teljesen eluralkodott rajtam a halálfélelem: kórházat vizionáltam, lázálmomban már lélegeztetőgépen voltam” – emlékezett a legszörnyűbb órákra a sztárfodrász, aki egymaga kellett, hogy megküzdjön a kínok kínjával. Isteni szerencsének érzi, hogy három fia közül még a vele élő Dani is pont az édesanyjánál volt akkortájt.

„Hál isten a fiaim azokban a napokban, amikor elkezdtem gyengülni, nem voltak nálam. Égi gondviselésnek érzem, hogy ez így alakult, s hogy megóvhattam őket attól, hogy elkapják tőlem a vírust. Egy ideje párkapcsolatom sincs, úgyhogy abszolút „magányos harcosként” küzdöttem, de túl vagyok rajta” – mondta megkönnyebbült hangon Zsidró, aki úgy érzi, ilyen mélyen még semmilyen betegség nem hatott rá az életében, s bár fellélegzett a negatív tesztek után, némi félsze még akad a betegség után.

„Sokszor felébredek pontban éjjel háromkor, de most már vissza tudok aludni, úgyhogy az alvászavar a múlté. Teljesen jól érzem magam, de még vár rám egy teljes kivizsgálás, mert tartok a szövődményektől. Az orvosom javaslatára a sportos életre is csak fokozatosan térek vissza, mert nem tudni a hirtelen megerőltetés mit okozhat a tüdőnek, szívnek, úgyhogy fő az óvatosság. Ha tanácsolhatok valamit, tényleg mindenkinek azt üzenem: ne vegye félvállról a betegséget és min­denképp oltassa be magát” – tette hozzá a celebek kedvenc fodrásza, aki éppen az 58. születésnapján, május végén kapja meg a második védőoltást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott