Létrehozva: 2021.06.09.

Zimány Linda: Végre tetszik, amit a tükörben látok

Zimány Linda rengeteget tesz azért, hogy mindig bombasztikusan nézzen ki, ám a követői szerint mostanra már túl sokat fogyott.

Friss, fürdőrucis fotókon pózol Zimány Linda, akit szinte azonnal betaláltak a követői. Egyesek szerint túl sokat fogyott az elmúlt időszakban.

A rajongók szerin Zimány Linda túl sokat fogyott (Fotó: Ripost)

„Nagyon-nagyon vékony, csont és bőr vagy, Linda! Kérlek, ne fogyj tovább! Pár kilóval többel is csini lennél” – fejezte ki aggodalmát az egyik követő.

„Bombaformában vagy” – tette hozzá más, aki egyébként szintén azt tanácsolta Lindának, hogy egy időre álljon le a diétával.

Linda tehát kap hideget és meleget az oldalain, ezért is kérdeztük meg, mennyire olvasgatja, vagy akár mennyire viseli meg egy-egy nem túl kedves hozzászólás. A csinos ügyvédjelöltet telefonon értük utol, aki közölte, éppen egy gyorsétterem előtt várakozik, egyszer-egyszer ugyanis előfordul, hogy nincs ideje rendesen megebédelnie. Szó sincs tehát arról, hogy sanyargatná magát.

„Háromhavonta egyszer megkívánom vagy ha nagyon nincs időm, és az éhenhalás szélén állok, akkor beszaladok egy gyorsétterembe„ – kezdte a Ripost-nak nevetve Linda, aki bevallotta, jól esik neki, ha pozitív, építő jellegű hozzászólásokat kap a követőitől, a sértő kommentekkel azonban nem foglalkozik sokat. Sőt, inkább nevet rajtuk.

”Elsősorban én azt gondolom, hogy a social media nem káros, csak az emberek használják rosszul. Másrészt szomorúnak tartom és feleslegesnek, amikor emberek egymást bántják a közösségi oldalakon. Bevallom, amikor nekem írnak negatív dolgokat, ezeken a barátaimmal jót szoktunk nevetni ”Ne azt nézd, mit mond, hanem, hogy ki mondja„ alapon. Én például soha nem kommentelnék bántó dolgokat. Azt gondolom, hogy aki rendben van magával, az nem bánt senkit. Olyan dolgokat kell követni, ami épít, érdekel, és pozitív energiákkal tölt fel. Én rengeteget inspirálódok. Ha valaki frusztrál, ki kell követni és kész, hiszen mindenki eldöntheti, kire kíváncsi és kire nem az” – fogalmazott Linda, aki köszöni szépen, nagyon jól érzi magát a bőrében. Egyáltalán nem gondolja, hogy túlságosan vékony lenne, végre úgy néz a tükörbe, hogy tetszik neki, ami lát.

”Tudom, min kell még, hogy változtassak, a diétát illetően is. Azt is tudom, honnan szeretnék még fogyni. Most nagyon tetszik a testem, hogy kockás a hasam, szeretek tükörbe nézni. Sokat dolgoztam érte. Nagyon szeretem a vékonyságot, és oda is figyelek, hogy ne csússzanak fel plusz kilók a nyáron„ – tette még hozzá.

Linda jól érzi magát a bőrében (Fotó: Instagram)

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját