Létrehozva: 2021.02.18.

Zimány Linda köröztetné az állatkínzókat

Zimány Linda felelős állattartóként nagyon örül, hogy végre az állatvédelem is komolyabban napirendre került a parlamentben.

Zimány Linda az elsők között töltötte ki az állatvédelmi konzultációt, hiszen már az egyetemi évei alatt büntetőjogi szempontból is foglalkozott az állatvédelemmel. Az ügyvédjelölt szerint az elmúlt években megszaporodtak a brutális kínzások, állatgyilkosságok, amiknek ideje megálljt parancsolni.

Zimány Linda az elsők között töltötte ki az állatvédelmi konzultációt (Fotó: Ripost / Zimány Linda)

„Szerintem még nagyon gyerekcipőben jár ez a téma Magyarországon. Ezért is örülök, hogy van ez a konzultáció. Azt a törvényjavaslatot várnám itthon is, amit körülbelül két éve még Donald Trump írt alá Amerikában, hogy az állatkínzást szövetségi bűncselekménnyé nyilvánította, ezzel a legsúlyosabb jogi kategóriába sorolva az ottani jogrendszer szerint. Akár hét év büntetést is kaphatnak az állatkínzók, akiket az államhatárokon túl is üldöznek. Kijelentett tény kriminológiai szempontból, hogy azok az emberek, akik az állatokat kínozzák, később embertársaikat is bántalmazzák” – mondta el a Ripost-nak Linda, aki szerint már gyerekkorban meg kellene tanítani bizonyos normákat a kicsiknek.

„Benne volt a kérdőívben, és nagyon örültem is a kérdésnek, hogy gyermekeket már egészen kicsi kortól kezdve edukálni kell az állatok felé mutatott megfelelő viselkedésre, a kicsik az óvodában és az iskolában megtanulják, hogy az állatokkal szépen kell viselkedni, nem szabad bántani őket, és még viccből se húzzuk meg a cica farkát, mert fáj neki.”

Fontos lenne a felelősségtudatot is erősíteni

Linda szerint sokan úgy adoptálnak állatokat, hogy nem gondolják végig, milyen feladatokkal és kötelezettségekkel jár. Aztán megunják vagy terhes lesz a gondviselésük, és elpasszolják őket. Szerinte a felelősségtudatot is fontos lenne erősíteni az emberekben.

„Arra is oda kéne figyelni, ki fogad örökbe állatokat, hiszen olyasvalaki ne vegyen állatot, aki nem gondolja végig. Ez nem játék. Egy állattal is foglalkozni kell, hogy ne legyen depressziós. Az én kutyám öt éves lesz, de őt hozzászoktattam, hogy amikor elutazom, a szüleimnél van, és szeret is a Balatonon lenni velük. Ahogyan elfogadja azt is, ha én dolgozom, nem vagyok itthon, és nem lesz depressziós. Ezt a felelősségtudatot is még kéne erősíteni az emberekben.”

Szigorúbb szabályozásokra van szükség

A csinos ügyvédjelölt bízik a törvények erejében, és úgy gondolja, hogy ha komolyabb szankciók lépnének életbe az állatvédelemben, talán visszaszorulnak ezek a bűncselekmények is.

„Anyukám folyamatosan videókat, képeket oszt meg egyfajta elrettentésként az állatkínzásról, de én már mondtam neki, hogy egyszerűen nem bírom végignézni. Minden állaton segítenél, de egyedül kevés vagy hozzá. Én is szoktam segíteni bajba jutott állatokon, pénzt utalok a gyógyításukra, de nem tudsz mindenkinek segíteni. Ha komoly szankciók lennének, talán visszatartaná az embereket, talán a törvénytől megijednek, és nem bántanak több állatot. Nagy port kavart az az állatkínzó is, aki másodszorra kötött lovat a kocsi után, és nem kapott komoly büntetést? Komolyan? Elképesztő, na ezeken lenne mit szigorítani. Minden élőlényt megilleti a védelem, és a saját kis élethez való joga. Ha csak a saját kutyámra ránézek, éhen halna egy nap alatt, megfagyna az utcán. Hogy tud valaki egy ártatlan állatot bántani? Mindenesetre nagyon bízom benne, hogy ezen sikerül változtatni, bízom a törvények erejében” - tette még hozzá.

Töltsd ki te is az állatvédelmi konzultációt!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek