Létrehozva: 2021.05.21.

Fordulat állt be Young G kedvesének és kislányának állapotában

A rapper kedvese, Norina néhány hete hozta világra az első közös gyermeküket, ám a szülés nem volt zökkenőmentes. Mostanra sok minden változott.

Végre rendeződni látszik Young G és kedvese, Mészáros Norina élete.

A szerelmespár nehéz időszakon van túl, hiszen még várandós volt Norina, amikor kiderült, hogy egy vérző tumor fejlődött ki a méhén. A szövettani vizsgálat megállapította, hogy a daganat nem rosszindulatú, ám emiatt a kismama várandóssága nem zajlott egyszerűen.

Young G kedvese veszélyeztetett terhes volt, néhány hete hozta világra a kislányát
(Fotó: TV2)

Gyermekük, Rebeka néhány hete jött világra, és bár eleinte kezdődő tüdőgyulladással, inkubátorban és légzést segítő készülékkel feküdt intenzíven, a kislány azóta meggyógyult. Ezt támasztják alá az édesanyja szavai is, aki a 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában válaszolt a rajongók kérdéseire.

„Már nagyon jól vagyok, teljesen megszépült minden rossz és nehéz idő. A kisbabánk annyira ügyes, hogy el sem hiszem, ma a védőnőnk is megdicsért, hogy ügyesen hízik a baby, és én nagyon jól csinálom a szoptatást!” – árulta el Norina, aki egyre boldogabb.

Teljesen azonban csak júliusban lélegezhetnek fel, ekkor műtik ugyanis ki a méhében lévő tumort, amit a várandóssága alatt vettek észre. Ha ezen is túl lesznek, talán véget ér a kálváriájuk, és nyugalomban nevelhetik tovább a gyermeküket, valamint a rapper előző házasságából született nyolcéves Napsugarat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott