Létrehozva: 2021.06.18.

Weisz Fanni: A bátyám lesz a gyerekem keresztapja

Weisz Fanni fontos döntést hozott meg: már tudja, ki lesz gyermeke keresztapja.

Weisz Fanni és testvére, Gábor évekig egymás támaszai voltak, majd egy kis mosolyszünet következett be közöttük, amikor is a siket modell a volt férjét választotta, és teljesen megszakította a kapcsolatot az édesanyjával, a testvérével és a nagyszüleivel.

Fontos döntést hozott Weisz Fanni (Fotó: Ripost)

„Ha piszkáltak az iskolában vagy szomorú voltam, Gábor azonnal észrevette. Az elmúlt öt év alatt hatalmas fájdalom volt számomra, hogy nem kerestem őt. Féltem ráírni, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Magam sem értem, hogy mi történt velem” – mondta el a hot! magazinnak Fanni.

Gábor ez idő alatt is próbálta felvenni a kapcsolat a húgával, de sikertelenül.

„Megvédeni csak azt lehet, aki hagyja. De tudtam, hogy ez az állapot nem tart örökké. Aztán egyszer csak végre írni kezdett nekem.”

Időközben Fanni új társra talált, aki még a szerelme testvérének is sokat segít, ha szüksége van rá.

„Ha Fannit ezentúl is meg kellene védeni, akkor azt már a párjával, Gergővel együtt tennénk. Boldog voltam, hogy megismerte az új szerelmét” – mondta a modell testvére.

„Most már senki sem választhat el bennünket egymástól. Ha lesz gyerekem, ő lesz a keresztapja” – tette még hozzá Fanni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci