Létrehozva: 2016.06.17.

Voksán Virág a szerkesztőt hibáztatja bakija miatt

A dj a Mokkában akadt ki, szerinte kiforgatták a szavait és csak a külseje miatt ítélik el az emberek.

Voksán Virág a héten a Fókusznak nyilatkozott arról, hogy ő Argentínát is látja a lehetséges esélyesek között a foci Eb-n. Másnap bejárta az internetet a mondat, amit a dj bakinak nevezett.

A Mokkában elmondta, nem nagy focirajongó, és ő a világbajnokságra gondolt, nem az Eb-re, ezért csúszott ki a száján az ominózus mondat. Állítása szerint utána rögtön javította is a hibát, a Fókusz szerkesztő-riportere viszont nem tette bele az interjúba a helyesbítést.

Nem csak, hogy benne hagyta, de még ki is emelte ezt a mondatomat.

"Ha külön megkérdezik, hogy Argentína Európában található-e, akkor arra nyilván tudom a választ. Négyes voltam föciből, úgyhogy tudom, hogy nem ott van" - védte meg magát a dj, aki szerint a riporter a saját anyagának a nézettségét akarta növelni az ő nyelvbotlásával.

Voksán Virágot elborzasztja, hogy hazánkban mindenki sztereotipan gondolkodik, mert amikor Sebestyén Balázs negyvennégy év helyett negyven évet mondott a rádióban, nem kövezték meg. Õt viszont, aki szilikon mellű és szilikon szájú, szerinte elítélik az emberek. Arra célzott, hogy a magyarok azt hiszik, egy szép nő csak buta lehet.

A műsorból viszont kiderült, hogy Voksán Virágnak nem egyedül kell néznie a meccseket, van párja, aki szintén nem focirajongó, aminek a dögös dj nagyon örül.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!