Létrehozva: 2021.03.16.

9,5 millióért a tiéd lehet a Viszkis autója

Ambrus Attila a Ripostnak mesélte el, miért szeretne megszabadulni a kocsijától. Itt vannak a részletek.

Közel három év után megválik imádott kocsijától Ambrus Attila. A Viszkis 9,5 millió forintért árulja a 2017-es évjáratú járgányt, amit a Ripost a legnagyobb internetes használt autó kereskedés oldalán szúrt ki.

9,5 millió forintért árulja a kocsiját a Viszkis
Fotó: Ripost

„Első tulajdonosa vagyok, sosem hagyott cserben” – írta többek között Attila a hirdetésben.

Tárcsáztuk is a Viszkist, akit arról kérdeztünk, miért szeretne megválni a kocsitól?

„Még az Ázsia Expressz miatt tetszett meg a kocsi, meg egyébként én mindig is szerettem a terepjárókat, a 90-es években is volt nekem” – kezdte a Viszkis.

„Két-három éve vettem, de most már gyakorlatilag csak a telekre járunk ki vele a feleségemmel és a kislányommal, illetve a kutyákat is szoktuk vinni vele. A helyzet az, hogy nem tudom kihasználni, ugyanis vettem egy nagyobb, komplexebb autót, és most már azzal járok piacozni. A feleségem nem szereti ezt vezetni, ráadásul van sajátja is, így fölöslegessé vált. Ezért gondoltam arra, hogy eladom és inkább másba fektetem a pénzt” – folytatta a Ripost-nak Attila, aki hozzátette, nagyjából már azt is tudja, mire fogja költeni a pénzt, miután értékesítette a járgányt.

„Van mibe belepakolni a lóvét. A kertet szeretnénk felújítani, illetve lakásfelújításokban vagyunk. A céget is szeretnénk fejleszteni„ – mondta el Attila.

Ettől a terepjárótól szeretne megválni
Fotó: hasznaltauto.hu

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget