Létrehozva: 2017.03.09.

Viccet csinált magából a magyar énekesnő

Egyre nehezebben viseli terhessége utolsó napjait az énekesnõ.

Mint minden várandós anyukának, már neki is dagad a bokája, vizesedik a keze. Türelmetlenül várja, hogy kibújjon végre szerelmük gyümölcse.

„Persze, mindenki mondta, hogy az utolsó napok a legnehezebbek - kezdte Völgyi Zsuzsi, aki egy vicces képet is megosztott jelenlegi állapotáról közösségi oldalán. – Egyébként én azon szerencsések közé tartozom, akiknek szinte végig könnyű volt a terhessége, nem voltak rosszulléteim. De most már jó lenne „kettéválasztódni”

A gyerekszoba minden esetre készen áll a kis jövevény fogadására, és a babának legalább egy évre elegendő ruhácskája van már.

„Nekünk szinte semmit sem kellett venni, mert az én odaadó anyukám mindent megvett – tette hozzá még Zsuzsi. – Mindennap beállított hozzánk valami aprósággal, mert annyira várja már ő is, hogy kezébe vegye az első unokáját.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek