Létrehozva: 2021.01.05.

Veszélyeztetett terhesként első gyermekét várja a magyar sztár

Két gerincsérve megnehezítheti első gyermekének világra jövetelét.

Veszélyeztetett terhesnek számít a kora miatt Karsai Zita, ráadásul a Megatáncban megismert népszerű művésznek két gerincsérv is nehezíti a mindennapjait. Zita örömmel vállalt babát szerelmével, ám tudja, problémái a szülést sem könnyítik meg.

Fotó: Szabolcs László

„Félek a természetes szüléstől, mert két gerincsérvem is van, egy nyaki és egy lumbális, az utóbbival ráadásul az utóbbi 3-4 évben sokat szenvedtem, már szteroidot is írtak fel a kezelésére. A mozgás viszont sokat segít, akkor romlik az állapotom, amikor valamiért hosszabb ideig nem táncolok és sokat ülök„ – nyilatkozta a Blikknek a már a 23. hétben járó táncművész, aki a múlt hét végén búcsúzott a TV2 zenés show-jától, a Nicsak, ki vagyok!-tól.

Ám mivel az adásokat még nyáron vették fel, a Méhecske jelmezbe bújó Zita még gond nélkül színpadra állhatott, áldott állapotba ugyanis csak később került. Az évek óta Németországban élő Zita, aki egyelőre csak annyit árult el kedveséről, hogy Magyarországon ismerte meg, tavaly január óta alkotnak egy párt és olyan nagy volt köztük az összhang már az első pillanattól fogva, hogy nem sokat gondolkodtak a gyermekvállaláson.

A boldog kismama Németországban hozza világra kislányát, akinek már a nevét is kiválasztották kedvesével.

„Miután Lili megszületett, addig Magyarországon leszünk és csak itthon dolgozom, maximum online órákat tartok, ahogy mostani időszakban is. Eddig mindent a szakmám írt felül, hogy táncosként kiteljesedjek, most hogy úgy érzem, kijártam az utam, most már a családalapítás az első” – mondta Zita, akit rengeteg rosszullét és hányinger gyötör éjszakánként.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének