Létrehozva: 2020.04.27.

Veszekedéstől volt hangos Ördög Nóráék otthona: Idáig fajult a vita

A TV2 csinos műsorvezetője összefeszült a kislányával, Micivel. A férje, Nánási Pál avatkozott közbe.

Ördög Nórát a kezdetekben nagyon is megviselte a járvány okozta helyzet. A kormány által bevezetett szükségszerű intézkedések miatt pedig előfordult az elmúlt hetekben, hogy kiszolgáltatottságában elsírta magát. Például, amikor megtudta, hogy bezárják az iskolákat, hiszen ez a probléma őket is érinti. A lánya, Mici most első osztályos és írni, olvasni, számolni tanul, amit az édesanya szerint csak a suliban lehet elsajátítani.

Fotó: Instagram

„Nagyon nehéz egy hétéves gyereknek elmagyarázni, hogy az egyébként ovis tesója miért játszik kint az udvaron, és neki miért kéne most még itt maradnia, feladatokat oldani és gyakorolni” – öntötte ki a lelkét Nóri az Akarsz róla beszélni? című vadonatúj Life TV-s műsorban Várkonyi Andinak.

Nóra az első héten próbálta kihozni a maximumot az otthoni tanulásból, de ennek sajnos veszekedés lett a vége.

„Összefeszültünk Micivel, sírásig ment a dolog. Én is majdnem sírtam. Ő sírt, de neki ez az egyik alapeszköze, amikor lázad” – árulta el az anyuka, akinek ezen a ponton jelezte a férje, Nánási Pál, hogy nem lenne jó, ha a maximalizmusa miatt tönkre menne az egyébként kiváló anya-lánya kapcsolata.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget