Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2015.12.30.

Végre itt egy jó hír Gesztesi Károllyal kapcsolatban!

A színész csupán Hujber Ferenccel hajlandó mostanában beszélni, aki szerint Gesztesi a javulás útjára lépett. Edzõterembe jár, sõt már színpadi elõadásait sem mondja le.

Gesztesi Károlyról az elmúlt időben csupa rossz hír látott napvilágot, bizarr interjúja és fura viselkedése ugyanis nem adott túl sok okot a bizakodásra. Környezete éppen ezért szerette volna, ha orvosi segítséget kér, de barátja és kollégája, Hujber Feri szerint ez egyáltalán nem lenne jó megoldás - írta meg a Színes Ász.

Ez rettenetes! Karcsi egy felnőtt ember, aki el tudja dönteni, hogy mikor szorul segítségre, és egyébként ennek az ideje nagyon nem jött el. Éppen most kaptam tőle egy SMS-t, amelyben arról tájékoztatott, hogy a konditeremben edz, jól van.

"A napokban két alkalommal is játszottunk együtt, és azt mondhatom, nagyon profi elődadást láthattak azok, akik kíváncsiak voltak a darabra" - árulta el Feri, aki régebben volt már hasonlóan kilátástalannak tűnő helyzetben. Neki azonban sikerült túljutnia élete egyik legnehezebb időszakán, ezért tudja jól, hogy mi segíthetne a Jóban Rosszban egykori szereplőjének.

Neki most nem gyámolításra, hanem elfoglaltságra és megértésre van szüksége

 - jelentette ki a lapnak a 41 éves színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel