Létrehozva: 2018.05.26.

Vasárnap élőben jelentkezik az M5 Gödöllőről

A csatorna már jól ismert mûsorvezetõi - Koltay Anna, Dobos Evelin, Bõsze Ádám és Béli Ádám - háromszor két órás élõ mûsorfolyammal jelentkeznek a gödöllõi Nemzetközi Természetfilm Fesztivál zárónapjáról.

Május 27-én tematikus napot tart az M5 csatorna a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál zárónapjával egy időben.

"Az M5 már jól ismert műsorvezetői - Koltay Anna, Dobos Evelin, Bősze Ádám és Béli Ádám – aznap háromszor két órára jelentkeznek majd a képernyőn, kiemelt figyelmet fordítva a fesztiválra nevezett pályaművekre" - mondta el az M5 csatornaigazgatója, Dér Ágnes. "Az M5 tematikus napja, ahogy tavaly, úgy idén is egybeesik a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál zárónapjával, amelyet Gödöllőn rendeznek meg." 

Dér Ágnes kifejtette, a fesztivál tematikája közel áll a csatornához, hiszen az M5-nek fontos az ismeretterjesztés, amelyben kiemelt szerepet jut a természetfilmeknek. A csatornaigazgató arról is beszélt, hogy a tematikus nap alkalmából helyszíni stúdióból háromszor két óra élő adásban jelentkeznek be a már jól ismert műsorvezetők, Koltay Anna, Dobos Evelin, Bősze Ádám és Béli Ádám, akik kiemelt figyelmet fordítanak azokra az alkotókra és filmekre, akik az idei fesztivál versenyprogramjában vagy mellékszekciójában szerepelnek.

Dér Ágnes hozzátette, ezek mellett a műsorvezetők és vendégeik olyan témákról is beszámolnak, amelyeket a csatorna is feldolgoz műsoraiban, de az újdonságokra is nyitottak. A határon túli magyarlakta települések érdekességeivel, értékeivel is foglalkoznak, valamint a határon túli természetvédelmi területek, nemzeti parkok munkatársaival is készülnek élő bejelentkezések.

Az M5 május 27-i tematikus napján nemcsak egész napos élő műsorfolyammal jelentkezik, hanem azokban a műsorsávokban, amelyekben vasárnaponként ismétléseket láthatnak a nézők, természetfilmeket is sugároz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott