Létrehozva: 2015.12.29.

Váratlan fordulat: még jól is jár kirúgásával Jakupcsek?

Úgy tûnik, a köztévénél a rossz kommunikáció áldozata a karácsonykor kirúgott mûsorvezetõ.

A Bors szerint nemcsak hogy Jakupcsek Gabriella maradhat a köztévén futó Ridikül című műsor műsorvezetője, de végül még többet is kereshet, mint eddig. Az MTVA egyik legfoglalkoztatottabb munkatársának karácsony előtt három nappal adták át felmondólevelét, amin érthető okokból ki is borult, de a folyosói pletykák szerint mégis megmarad a műsor.

"Úgy tudjuk, hogy a Ridikül megmarad, folynak a tárgyalások arról, hogy hogyan tovább. Furcsa lenne, ha nem Gabi vezetné. Amíg az MTVA-nál volt belsős, bruttó 1,7 millió forint volt a fizetése. Ezért bőven megdolgozott, úgy havi 26 adást vezetett. Ha kiszámolják, az adásonként bruttó 65 ezer forint.

Éppen ezért azt suttogják, külsősként négymilliót is kérhet havonta."

- mondta egy neve elhallgatását kérő dolgozó.

A dolgozó szerint a változás csak az lesz, hogy ezentúl nem az MTVA, hanem a Ridikült gyártó Apropó Média Kft. fogja fizetni Jakupcseket. A sztori szépséghibája, hogy erről saját bevallása szerint egyik érintett sem tud egyelőre.

A műsorvezető kirúgásának története egyre zavarosabb eddig, erről itt írtunk korábban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Így vágott vissza Menczer Tamás Magyar Péternek + videó

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját