Létrehozva: 2018.05.15.

Üzent a nagybeteg Székhelyi József: ezt mondta

Novemberben diagnosztizáltak daganatot a színésznél, aki azóta küzd a kór ellen. Úgy gondolja, nagyon sok dolog fejben dõl el, és õ úgy döntött, legyõzi a nyavalyát, nem engedi, hogy a betegségtudata uralja a hétköznapjait.

Fél évvel ezelőtt derült ki, hogy daganatos betegséggel küzd Székhelyi József. A Jászai Mari-díjas színész a gyógyuláshoz vezető út felénél jár, most tanácsot szeretne adni mindazoknak, akiket szintén megtámadott a gyilkos kór.

„A rák éppúgy legyőzhető, mint a közlekedési dugó. Deviánsnak kell lenni. Nem szabad azt gondolni, hogy végzetesen nagy a baj. Másfél perc választott el a végtől. Rettenetesen sok küldetésem van: van egy csodálatos családom, annak a logisztikájában, szerelmi életében nekem részt kell vennem. Holtan ezt nem lehet megtenni.

Üzenem a sorstársaimnak, nem szabad hagynod azt az érzetet eluralkodni magadban, hogy súlyos problémáid vannak”

– mondta el a színész a Fem3 Caféban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük